|
Felszámoltak egy illegális élelmiszer-feldolgozó üzemet
MTI
2010. szeptember 16., csütörtök 14:18
Illegális, működési engedéllyel nem rendelkező kínai illetékességű élelmiszer-feldolgozó üzemet derítettek fel csütörtökön Budapesten. Az engedély nélkül működő üzemben mintegy 2 tonna élelmiszert és élelmiszer alapanyagot lefoglaltak az ellenőrök és elrendelték annak megsemmisítését.
A kínai tulajdonos képviselője az áruk származását nem tudta igazolni, így azok másodlagos élelmiszervizsgálatát sem. Az ellenőrzést erős rendőrségi támogatással, feljelentés alapján hajtotta végre a Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága.
A vizsgálat során a kínai tulajdonos képviselője nem mutatott együttműködési hajlandóságot, nem lehetett megállapítani, hogy az engedély nélküli üzem mióta működött. Az ellenőrzés idén a rendőrség feltartóztatta az üzemet elhagyni szándékozó szállító járművet. Ennek átvizsgálása után szintén engedély nélkül előállított élelmiszert foglaltak le a hatósági állatorvosok, aminek a megsemmisítését elrendelték.
A gépkocsiban fellelhető volt a kínai büfék neve, címe is, ahová ezt az árut szállították volna. Ezeket csütörtökön ellenőrzik rendőrségi támogatással. A tulajdonos többszázezer forintos bírsága számíthat. Emellett ki kell fizetnie a megsemmisítés és az ehhez tartozó szállítási költséget is, további mintegy 200 ezer forintot - tartalmazza a közlemény.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
másolt lemez, filmletöltés, NAV, illegális, szemétszállítás, díj, áremelkedés, hatrásértők, afgánhatársértő, szegedközelében, Putnok, Készenléti Rendőrség, lovas rendőrök, falopás, szegedi határőrök, Röszke, migránsok, bevándorlás, bevándorló, afgán, Szerbia, csempész cigaretta, lopott autó, Mezőnagymihály, Vágóhíd, illáglis telep, Lenti, nyers hús, disznóölés, beszökés, hőkamera, határőrség, határsértő, pakisztán, menekült, migrán, Kelebia, határ, illegális migráns, bűnügy, röszke, bevándorló, afgán, 43, nav, szeszfőzés, miskolc, eljárás, uszály, Csepel, büntetés, gázolaj, határsértők, schengeni övezet, motorozás, motor, ellenőrzés, rendőrség, zaj, gyorsulás, önkormányzat, Nyíregyháza, vastag csaba, x-faktor, másolat, kalóz, szemétlerakás, letöltendő, csónak, román állampolgár, országhatár, illegális lomtalanítás, Osztrák-Magyar határ, határsértés, menekültek, elfogták, őrizet, alaptörvény, demonstráció, parlament, környezetszennyezés, jobbik, hulladék,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|