|
Fenyegető levéllel kezdődött a zsarolás
szoljon.hu
2010. december 03., péntek 15:00
Hónapokon keresztül zsarolt egy idős bácsit egy 27 éves férfi Jászapátin. A rendőrök tetten érték az elkövetőt.
Még ez év áprilisában egy Jászapátin élő 81 éves bácsi összeismerkedett egy helybeli, 27 éves férfival, közölte Pásztorné Kovács Ágnes rendőr főhadnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A rövid ismeretség után a fiatal férfi többször kért kölcsön pénzt a bácsitól különböző okokra hivatkozva. Majd az egyik nap a 81 éves férfi a postaládájában egy fenyegető tartalmú levelet talált. Nem sokkal később a fiatal ismerőse jelent meg nála és közölte, hogy tud a levélről, de mint „jó barát” havi 60 ezer forintért cserében megvédi őt.
A megriadt sértett hónapokon keresztül fizetett. Novemberre közel fél millió forinttal gazdagította a zsarolóját. Az idős férfi ekkor feljelentést tett a rendőrségre.
A rendőrség zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben és december 2-án a Jászapáti Rendőrőrs bűnügyi szolgálata tetten is érte az elkövetőt. Az egyébként büntetlen előéletű helyi férfit őrizetbe vette a rendőrség és kezdeményezték előzetes letartóztatását, tudtuk meg a sajtószóvivőtől.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kótai mihály, majka, kölcsön, frizbi, per, bíróság, bűnügy, kiberbűnözés, zsarolás, támadás, jánoshalma, előzetes, letartóztatás, BRFK, eljárás, Borsod, uzsora, csalás, bűncselekmény, Nagyatád, Balatonfüred, bűnöző, banda, táska, robbanás, bomba, bank, nicolette, sheridan, pap, szexbotrány, parókia, vallás, templom, elmaradt, bér, hagyó, bkv, botrány, kiskunhalas, pszichiatria, otthon, zsarol, otp, zsarolas, csanyi, sandor, iskola, heves, fiatalkoru, dombovar, kommando, csalas, alunoka, idos, politika, kinzas, gyilkos, travolta, halál, fia, esküdtszék, hunvald, gyorgy, villa, feleseg,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|