|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Fesztiválozók garázdálkodtak az Aquaworldben
MTI 2009. augusztus 17., hétfő 09:43
Francia fesztiválozók garázdálkodtak vasárnap délután a káposztásmegyeri Aquaworldben, a fiatalok azért rongálták meg a bejáratnál berendezéseket, mert nem engedték be őket az élményfürdőbe - tájékoztatta Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Az elsődleges adatok szerint tizenhét fiatal a Sziget fesztiválról ment át a Duna túlpartján található élményfürdőbe, a személyzet azonban nem akarta beengedni őket, mert szerintük túl koszosak voltak. A fiatalok emiatt összeszólalkoztak a pénztárossal, majd a biztonsági őrrel is. Végül egyikük késsel összehasogatta az épület előterében lévő bőrfoteleket. A fiatalok távozóban egy kulcscsomót és egy napszemüveget is magukkal vittek - mondta a sajtóreferens. A garázdálkodók ezt követően autóba szálltak és kihajtottak a parkolóból. Azonban csak az első két kocsinak sikerült szabályosan kihajtania, a harmadik előtt a személyzet lecsukta a sorompót, így az a füvön keresztül, az öntözőrendszeren átgázolva távozott - tette hozzá. Az élményfürdő dolgozói üldözőbe vették a menekülő fiatalokat, miközben értesítették a rendőrséget. A rendőrök végül a XIII. kerületben tudták megállítani a három autót - mondta Kalyó László. Három fiatal ellen indult eljárás rongálás, lopás és garázdaság miatt - fűzte hozzá. A kép illusztráció.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, ironman, josef ajram, kiszáradt, összeesett, kórház, iskolabotrány, szigetszentmiklós, Lilu, Gálvölgyi Jánbos, Madarász utcai kórház, Armstong, Ironman, sziget, költségvetés, gerendai , licenc, NB I, labdarúgás, margitsziget, víztorony, budapest, Nyergesújfalu, posta, rablás, betörés, Abigél, Bánfalvy Ági, Németh Kristóf, Aldershot Town, Dalami láma, stadion, szentelés, hőkamera, határsértés, török, baleset, karambol, taksony, diák, lázadás, gimnázium, Batthyányi Kázmér Gimnázium, Mede Norbert, igazgató, japán, földrengés, cunami, Louis Smith, Berki Krisztián, lólengés, damu roland, még nem megy börtönbe, szabadlábon, bundabotrány, foci, csalás, fogadás, telephely, betörő, autófeltörő, nyelvvizsga, nyelvtanulás, diploma, Alekosz, efott, szolnok, oszvald marika, balaton sound, pálinka, szkinhed, támadás,
|
|