|
Fiatal rablókat fogtak Budapesten
hirado.hu
2011. január 24., hétfő 11:40
Néhány óra alatt elfogta a rendőrség azt a három fiatalt, aki a gyanú szerint két másik tizenévest rabolt ki a fővárosban szombat este.
Pár órán belül elfogta a rendőrség azt a három fiatalembert, aki a gyanú szerint két másik tizenévest rabolt ki a fővárosban - közölte a rendőrség honlapján vasárnap.
A jelenlegi adatok szerint az elkövetők szombat este a XIII. kerület, Dózsa György úton bántalmazták a sértetteket, majd elvették pénzüket, értéktárgyaikat, BKV-bérletüket. A BRFK munkatársai az egyik áldozat segítségével nyomban megkezdték a támadók felkutatását a helyszín közelében és a Keleti Pályaudvaron, és eközben felfigyeltek egy Thököly úton várakozó három fős csoportra, akikben a sértett egyértelműen felismerte támadóit.
A három fiatal igazoltatása, ruházatuk átvizsgálása során előkerült az elvett készpénz és BKV bérlet. Továbbá találtak az elkövetőknél boxert, viperát, kábítószergyanús anyagot és egy korábbi rablásból származó forgalmi engedélyt is a rendőrök. A 23, 17 és 15 éves fiatalokat előállították, és csoportos rablás gyanújával őrizetbe vették.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyilkos, 11 év, rablás, emberölés, verés, idős ember, büntetett előéletű, patika, betörés, XI. kerület, Kecskemét, presszó, megrendezte, Vincellér utca, fegyveres, Újbuda, bolt, lottózó, somogy, kaposvár, lajosmizse, takarékszövetkezet, kirablás, Nyúl, telephely, Vatam, lövés, kutyák, internet, csalás, társkereső, kiskorúak, késes támadás, fenyegetés, dabas, tolvaj, sütemény, altató, kábítás, Baja, söröző, kés, fagyasztóláda, Petőfiszállás, egymillió, Szentes, apja ruhái, késes, áruház, kórház, sorozattolvaj, Gyöngyös, szarka, gyermekotthon, bántalmazás, Bócsa, bankrablás, Székesfehérvár, Takarékszövetkezet, pénzszállító, elfogás, egymilliárd forint, Kustánczi Lia, kirabolták, közösségi oldal, sofőr, Donát utca, Győr, benzinkút, konyhakés, XXII. kerület, támadás, előzetes, bűnügy,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|