|
Fogolyszökési kísérlet Kecskeméten
MTI
2010. február 04., csütörtök 10:00
Szökést kísérelt meg egy előzetes letartóztatásban lévő férfi a Kecskeméti Városi Bíróság épületében szerdán, de a bilincsein lévő vezetőszíj beakadt az épület ajtajának a kilincsébe és így el tudták fogni őt az őrök.
Az előzetes letartóztatásban lévő 21 éves ceglédi férfi a bíróság épületében az őt kísérő törzsőrmestert egy alkalommal a bilinccsel fejen ütötte, majd ellökte magától, a vezetőszíjat kitépte az őr kezéből és elszaladt - tájékoztatott a szökési kísérlet részleteiről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Nyíkos Tamás főhadnagy elmondta: a férfi menekülése közben a vezetőszíj beakadt a bejárati ajtó kilincsébe, így el tudták fogni őt az őrök. Ekkor a férfi a fejével szándékosan kitörte a bíróság ajtajának üvegét, ennek során 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrség nyomozást rendelt el hivatalos személy elleni erőszak bűntette, fogolyszökés bűntette és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt a ceglédi férfi ellen, akit a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetből csak az ügyének a tárgyalására szállítottak Kecskemétre - tette hozzá a szóvivő.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Dániel Péter, facebook, Horthy-szobor, festék, házi őrizet, lopás, fogolyszökés, Kismarton, vizsgálati fogság, fulladás, Pálhalma, börtön, Hangos, Boljkovac, háborús bűnök, horvát belügyminiszter, megkéselte, élettárs, életfogytiglan, tolvaj, háziőrizet, lebuktatták, Lantos Intézet, Jobbik, emberi jogok, diszkriminác, szomália, kalózok, fogoly, kínzás, észak-korea, kivégzés, háború, hadifogoly, guantanamo, barack obama, Állampuszta, szökött, rab, keresik, izrael, palesztin, Budaházy györgy, gaudi-nagy tamás, palesztina, fotó, botrány, katona, exkluzív, budaházy, györgy, manuel, noriega, szappan, usa, bunozes, rendorseg, szokes, tabor, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|