|
Friss információk a halálbrigád ügyében!
hirextra.hu
2010. augusztus 19., csütörtök 09:35
A Katonai Biztonsági Hivatalnál (KBH) jelenleg tartó feltáró vizsgálat megállapította, hogy a szolgálat korábbi vezetése valószínűsíthetően adminisztratív hibát követett el, amikor a kapcsolat megszűnése ellenére is csak 2009 májusában zárták ki a KBH rendszeréből Cs. Istvánt, a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok egyik gyanúsítottját - nyilatkozta a Honvédelmi Minisztérium.
Mint azt a KBH a föllelhető iratok áttanulmányozása után közölte, Cs. Istvánt szerződéses katonai szolgálatának idején - a KBH korábbi vezetésének állításával ellentétben - valóban beszervezték. Folyamatosan kapott feladatokat és adott jelentéseket a későbbi, fél éves koszovói külszolgálata idején is, amely 2008 februárjában ért véget. Cs. István ezt követően egészségügyi szabadságon volt, és tartótisztjének állítása szerint a 2009-ben történt leszereléséig nem találkoztak - olvasható a tárca kommunikációs főosztálya által az MTI-hez eljuttatott közleményben. "Tény viszont" - mint írták -, hogy 2009 júliusának végén a KBH akkori vezetése elrendelte, hogy a kapcsolattartók keressék meg informátoraikat és a romagyilkosságokkal összefüggő jelenségekről kérdezzék őket. Ennek értelmében kezdeményezte Cs. Istvánnal a találkozót a tartótisztje.
Ez meg is történt, de ekkor a jegyzőkönyvek tanúsága szerint érdemi információ nem hangzott el.
Cs. Istvánnak a 100 millió forintos "vérdíj"-ra utaló kijelentését a kapcsolattartó nem ítélte ilyennek - tették hozzá.
A közleményben kitértek arra, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter az előző Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjaként részt vett a romagyilkosságokkal kapcsolatos titkosszolgálati felelősség vizsgálatában, és így általános tapasztalatokat is szerzett a KBH akkori működéséről.
"A többi között ezen ismeretei is megalapozták, hogy a tárca átvétele után haladéktalanul leváltotta a KBH korábbi főigazgatóját, és mindkét helyettesét".
Ezt követően néhány héten belül további 53 fő került felmentésre, illetve nyugállományba.
A KBH jelenlegi vezetése a honvédelmi miniszter "teljes bizalmát bírva továbbra is minden szükséges intézkedést meghozva segíti az igazságszolgáltatás működését" - zárul a közlemény.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
halálbrigád, amerikai katona, afgánok, gyilkolás, bűnös, tartótiszt, romagyilkosság, vád, bűntárs, tárgyalás, tanúk, per, Tabajd, gyilkosság, eltűnés, pálinkafőzde, csongrád, rendőrök, öngyilkosság, idős nő, bakonycsernye, almásfüzítő, elfogás, Etiópia, támadás, terror, turisták, magyar, rendőr, gázolás, Tompa, Olaszország, Milánó, Műszaki Főiskola, zuhanás, 2009, videó, Törökszentmiklós, fogda, emberölés, karcag, Karcag, késelés, Székesfehérvár, karácsony, Baunok-ügy, iratok, rablás, ügyvéd, brutális, kalapáccsal, Kemenesmagasi, Zodiákus, Zodiac, sorozatgyilkos, határ út, XX. kerület, darabolás, maradványok, testrészek, XVIII. kerület, darabolós, Péceli út, késszúrás, előzetes, ékszergyilkosság, bestiális,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|