|
Galgagyörkön elültek az indulatok
MTI
2009. szeptember 01., kedd 13:00
Elmúltak a korábbi félelmek Galgagyörkön, a romák elleni támadássorozat első helyszínén - közölte kedden az MTI-vel a település jegyzője. Labundy Norbert elmondta, hogy noha csak nemrégen foglalta el a jegyzői posztot, tehát "hivatalból" kevés a tapasztalata a galgagyörki cigánysoron történtekről, de mostanában már nyugalom van a községben.
"Nem élő téma" már a három házat is érintő lövöldözés. A galgagyörkiek véletlenszerűnek gondolják a 2008. július 21-i támadást. A településen a romák és nem romák között nincsenek számottevő ellentétek. Az 1200 lakosú községben mintegy 10 százalékot tesz ki a cigányok aránya – fűzte hozzá.
Tavaly július 21-én hajnalban ismeretlenek legalább 30 lövést adtak le a galgagyörki cigánysoron lévő három lakóházra. Több lövedék az ablakokon keresztül a szemközti falakba fúródott, de a benn tartózkodóknak nem esett bajuk.
A Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője a romák elleni támadással, illetve gyilkosságsorozattal alaposan gyanúsítható négy férfi előzetes letartóztatásba vételét követően többször is úgy nyilatkozott, hogy a Debrecenben elfogottak számláján a sorozat legelső láncszeme a galgagyörki támadás.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
lövöldözés, Galgagyörk, győr, gyilkosság, előzetes, bisztró, kormányőr, taxi, bíróság, Putnok, állvány, munkások, légpuska, toulouse, RAID, elfogás, Toulouse, gyerekgyilkos, iskolai lövöldözés, ámokfutó, németország, nyugdíjas, mercedes, gáz-riasztó, IX. kerület, Tesco, fegyház, 2010, biztonsági őr, egyetemi lövöldözés, joghallgató, pécsi lövöldözés, szakértői vélemény, Gere Ákos, Juhász Oszkár, jobbikos, Gyöngyöspata, terrorelhárítók, benzinkúti lövöldözés, Soroksár, soroksári lövöldözés, feladta magát, BRFK, bűnügy, tesco, tagad, fodrászat, mészárlás, los angeles, halott, merénylet, Norvégia, gyilkos, terrortámadás, fegyver, Pacsa, internet, bűntény, Pilismarót, Veszprém, gyanusítottak, leszámolás, tanúvallomás, terepszemle, öngyilkos,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|