|
Halálra szurkálta apósát
mti
2010. szeptember 13., hétfő 08:39
Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit veje szurkált meg egy családi veszekedés során szombaton Besenyszög-Szórópusztán - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Szabó Zita elmondta: a nézeteltérés azt követően torkollott tragédiába, hogy a 30 éves férfi megszurkálta apósát a közigazgatásilag Besenyszöghöz tartozó kistelepülésen.
A támadás áldozata a szúrások nyomán olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok már nem tudtak rajta segíteni, életét vesztette.
A gyanúsítottat a rendőrség előállította, kihallgatása és az esettel kapcsolatos adatgyűjtés, illetve a körülmények tisztázása jelenleg is tart - mondta a százados, aki hozzátette: a megyei rendőr-főkapitányság az ügyben emberölés bűntett magalapozott gyanújával indított eljárást.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kés, rendőrség, bíróság, börtön, emberölés, kísérlet, csecsemő, leszúrta, meghalt, panel, robban, gyilkos, halal, pecs, ongyilkos, fojtogat, tamadas, szurkal, kes, kesel, emberoles, leszur, szur, Szúrkálás, Tárgyalás, Bíróság, Rendőrség, Szakoly, Kés, Támadás, Szurkálás, Feleség, Férj, Majdnealál, Remdőr, késelés, szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, vasas, kiss gergely, elutazik, erzsébet-utalvány, szegély, családi pótlék, jutattás, Beyonce, Blue Ivy, St. Barts, gázcső, Kaposvár, kiköltöztetés, bölcsőde, díj, cafeteria, kormány, erőszak, buli, két fiú, Katherina Heigl, kislánya, portré, család, Uma Thurman, Arpad Busson, terhesség, yacht, várpalota, cslaádi ház, kigyulladt, ég, gázrobbanás, Berkesz, családi ház, halálos, gazdák, tüntetés, kossuth tér, földpolitika, vértesszőlős, minikaszinó, drog, szerencsejáték,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|