Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Halálra verték a 88 éves asszonyt
delmagyar.hu
2010. augusztus 10., kedd 14:52
Az özvegy asszonyt saját házában verték halálra keddre virradóra Csongrádon

Rablógyilkosság áldozata lett egy 88 éves asszony Csongrádon: az özvegyet saját, Gróf Andrássy Gyulai utcai házában, a város egyik legforgalmasabb fő utcáján verték agyon keddre virradóra. A holttestre az eltartója talált rá kedd reggel, aki krumplit szedni jött az áldozat kertjébe. A delmagyar.hu információi szerint ő csak a mentőket hívta ki, utóbbiak riasztották a rendőrséget. A szomszédok szerint a 88 éves nő életvidám és erős asszony volt.

A helyszínen jelenleg is négy rendőrautó várakozik, a házat szalaggal zárták körbe. Hat steril ruhába öltözött rendőr rögzíti a nyomokat a házban és az épület körül. A szomszédokat már kikérdezték, információink szerint senki semmit nem hallott az éjjel, pedig egyikük nyitott ablaknál alszik. Elmondása szerint a Körös-torok koncertjeit hallotta, de a bűncselekményt nem.

A helyszínen dolgozik egy rendőrkutya is, akivel - miután szagot vetettek - Csongrád belvárosa felé sétáltak el. De a szagnyomokat a helyszínen ezután is rögzítették a rendőrök. (Kép: delmagyar.hu)

A delmagyar.hu információi szerint a nő lakásában minden fel volt forgatva, az elkövető - vagy elkövetők - pénz és értéktárgyak után kutathatott.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier