|
Hamar elkapták a makói ékszertolvajokat
police.hu
2011. december 15., csütörtök 09:21
Egymillió forint értékű ékszereket loptak el szerdán egy makói zálogházból. A zsákmánynak örülhettek sokáig, hamar elkapták őket.
Egy 36 éves makói férfi két társával indult el tegnap délelőtt Makón az egyik zálogházba. Mindhárman bementek, majd azt kérték, hogy az eladó mutassa meg az egyik tálca aranyat. A velük lévő nő elbeszélgetett a bolti alkalmazottal, elterelte a figyelmét, amíg a 36 éves férfi egy másik tálca tartalmát a kabátjába rejtette. Miután végeztek, egy temetőben megosztoztak a zsákmányon. A női elkövető a részét 170 ezer forintért értékesítette, majd hazament.
A makói nyomozók a bejelentést követően azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, és értékelték a térfigyelő kamerák felvételeit is. Ennek eredményeként gyorsan megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, mivel korábbi bűncselekmények elkövetése miatt már ismerték őket. Amikor a rendőrök megjelentek a nő házánál, hogy előállítsák, ijedtében a 170 ezer forintot az égő kályhába dobta, hogy a lopás bizonyítékait eltüntesse.
A makói rendőrök a házkutatások során a lopott ékszerek legnagyobb részét megtalálták.
A nyomozók elfogták a 36 éves makói férfit is, míg harmadik társuk ellen, egy fiatalkorú fiú ellen országos elfogatóparancsot bocsátottak ki. A két gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett. Mivel az elfogott férfi elkövető idén februárban feltételes kedvezménnyel szabadult a börtönből, ezért a Makói Rendőrkapitányság őrizetbe vette és nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását.
(Fotó:police.hu)
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kamion, torlódás, horgászbot, verés, nevelt gyerek, Makó, Földeák, bicikli lopás, csirkecomb, fiatalok, Garas Dezső, búcsúztatás, temető, Farkasréti, tanárverés, középiskola, felfüggesztett, börtön, pedagógus, bántamazás, Túri csaba, Hatvannégy vármegye, rendőr bántalmazás, makó, gyilkosság, ittas, per, vastag tamás, x-faktor, afrika, bamako, parlament, ház, szavazás, elfogadta, napirend, huszár zsolt, színház, meghalt, színművész, temetés, úszás, mákonyi, medúza, baleset, világcsúcs, Sissi-kutusz, Sissi, Kolozsvár, Mali, árvaház, fenyegetés, maffia, rendőrség, kender, ültetvény, fejlesztés, autópálya, közlekedés, átadás, gyurcsány ferenc, dobrev klára, miniszterelnök, mszp, utcanév, elvis, fidesz, ékszerrablás, zálogház, rablás, Kecskemét, rablo, tolvaj, rablas, zalog, zaloghaz, zálogházi rablók,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|