|
Hamis tízezresek kerültek forgalomba
lhp.hu
2010. szeptember 06., hétfő 10:21
Hamis tízezreseket hozott forgalomba egy háromtagú bűnbanda Hódmezővásárhelyen és Mártélyon az elmúlt két hétben; a rendőrök gyorsan a csapat nyomára bukkantak, és elfogták őket.
A csoport egy eddig ismeretlen személytől szerezte be a hamis bankjegyeket, majd néhány nap alatt igyekeztek túladni rajtuk. Főként kocsmákat és kisebb üzleteket kerestek fel, ahol néhány száz forint értékben vásároltak, vagy felváltatták a hamis pénzt. Bár a bankjegyek elég gyenge hamisítványok voltak, a legtöbb helyen csak később tűnt fel az eladónak, hogy valami nincs rendben. Volt olyan hely is, ahol csak az után jöttek rá az átverésre, hogy a nyomozók felkeresték őket ismertette az eset részleteit Szenti Szabolcs.
A vásárhelyi rendőrök tucatnyi hamis tízezrest foglaltak le, ezeket a Magyar Nemzeti Bank szakértői ellenőrzik majd.
A három gyanúsított - egy 36 éves nő, egy 25 éves és egy 23 éves férfi - kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett.
A rendőrség a két férfit őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte mindkettejük előzetes letartóztatását közölte a főhadnagy.
A nyomozás tovább folytatódik, hogy megállapítsák, hol készültek a hamisítványok.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
lebegő ágy, otthon, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, rablás, őrizet, bankfiók, pénz, büntetés, hétvégi mérkőzés, újpest, ftc, bérkompenzáció, igénylés, támogatás, béremelés, Sarka Kata, munkahely, Hell Energy, közmunka, bírság, szabadságvesztés, Miló Viki, Való Világ, bokszedző, fitness, felsőoktatás, továbbtanulás, pontszám, államilag, erzsébet-utalvány, szegély, családi pótlék, jutattás, rabszolga, gádoros, idős férfi, Szolnok, boltos, harapás, támadás, lopás, Ungár Anikó, párkapcsolat, megcsalás, hűtlen, ronaldinho, börtön, adócsalás, Székesfehérvár, támadó, kenyérvágó, bankkártya, csalás, Amerika, Chicago, betegszállítás, fennakadás, finanszírozás, adó, pénzügyi tranzakció, átutalás, számlavezetés, babakötvény, államosítás, Matolcsy, kórház, felújítás, döntés, ítélet, kolompár orbán, hamis aláírás, okirat-hamisítás, NFM,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|