Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hamis tízezresekkel fizettek Hódmezővásárhelyen
hirado
2010. szeptember 08., szerda 11:20
Hamis tízezreseket hozott forgalomba egy háromtagú bűnbanda Hódmezővásárhelyen és Mártélyon az elmúlt két hétben; a rendőrök gyorsan a csapat nyomára bukkantak, és elfogták őket.

A csoport egy eddig ismeretlen személytől szerezte be a hamis bankjegyeket, majd néhány nap alatt igyekeztek túladni rajtuk. Főként kocsmákat és kisebb üzleteket kerestek fel, ahol néhány száz forint értékben vásároltak, vagy felváltatták a hamis pénzt. Bár a bankjegyek elég gyenge hamisítványok voltak, a legtöbb helyen csak később tűnt fel az eladónak, hogy valami nincs rendben. Volt olyan hely is, ahol csak az után jöttek rá az átverésre, hogy a nyomozók felkeresték őket ismertette az eset részleteit Szenti Szabolcs.

A vásárhelyi rendőrök tucatnyi hamis tízezrest foglaltak le, ezeket a Magyar Nemzeti Bank szakértői ellenőrzik majd.

A három gyanúsított - egy 36 éves nő, egy 25 éves és egy 23 éves férfi - kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. A rendőrség a két férfit őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte mindkettejük előzetes letartóztatását közölte a főhadnagy.

A nyomozás tovább folytatódik, hogy megállapítsák, hol készültek a hamisítványok.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier