Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hangosan játszottak a gyerekek, ezért megütötte őket
www.police.hu
2010. július 28., szerda 11:08
Tegnap este egy 11 és egy 14 éves fiút ütött meg egy férfi a Fejér-megyei városban, mert úgy gondolta, túl hangosan játszanak.

Tegnap este a 11 éves gyermek édesanyja tett bejelentést, hogy egy harmadik társukkal a sarló utcai lakótelep egyik pingpongasztalán ülve beszélgettek, amikor az egyik erkélyről egy férfi rájuk szólt, hogy ne kiabáljanak. A gyerekek elmondása szerint ezek után halkabban diskuráltak, de úgy látszik, az urat ez nem nyugtatta meg, mert lement hozzájuk a térre.

Egyiküket arcon ütötte, míg a másik gyermeket, aki fel akart állni az asztalról, megfogta a lábánál. A fiú ki tudott szabadulni és sikerült elszaladnia, de a férfi utána dobta biciklijét. Csak azért nem találta el, mert a fiú fére ugrott előle. Ezután a harmadik társukat is megütötte.

A rendőrök elfogták a 60 éves támadót, akit elő is állítottak. A vád ellene garázdaság, és könnyű testi sértés. A kihallgatása még az este folyamán megtörtént.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier