Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Harminchat emberrel szemben folytat nyomozást a BRFK
MTI
2008. július 25., péntek 09:15
Harminchat, a július 5-ei budapesti melegfelvonulást megzavaró emberrel szemben folytat eljárást a rendőrség, jórészt garázdaság és magánlaksértés elkövetésének gyanúja miatt -közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön.

A rendőrség honlapján közzétett tájékoztató szerint további 16 emberrel szemben a Budapesti Nyomozóügyészség folytat eljárást hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt.
A BRFK július 7-én hozott létre egy 15 tagú nyomozócsoportot azzal a feladattal, hogy derítse fel a melegfelvonuláson jogellenes cselekményeket elkövetőket.
A hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével gyanúsítottak közül négyet még közvetlenül a melegfelvonulást követően állított elő a rendőrség. A többieket a rendőrségi internetes portálon közzétett fényképek alapján sikerült azonosítaniuk a rendőröknek. Egy fiatalkorút, mint írják, előzetes felderítési eljárás során "csíptek fülön".
    

A BRFK az említett portálon július 8-a és 23-a között 33 ismeretlen jogsértőről közölt fényképet, közülük a nyomozócsoport 14-et azonosított. Tizenegy esetben hivatalos személy elleni erőszak, 7 esetben garázdaság, egy esetben pedig jogtalan elsajátítás miatt folyik eljárás. 
Három ember azonosítása még tart, őket hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják. 
A tájékoztatás szerint megkerült az a rendőrségi tonfa is, ami még a felvonulás biztosítása közben tűnt el. Az eszközt az egyik később elfogott embertől foglalták le, akivel szemben jogtalan elsajátítás és hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást.

Fotó: MTI

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier