|
Három évet ért a feleségverés utáni rendőrvesztegetés
Stop.hu
2011. május 10., kedd 15:50
A Győri Ítélőtábla kedden három évet szabott ki arra a soproni férfira, aki 2009 februárjában bántalmazta volt feleségét, aztán dulakodott a helyszínre érkező rendőrökkel, majd megpróbálta pár ezer forinttal lefizetni az egyenruhásokat, hogy ne állítsák elő.
A táblabíróság Kovács Tamás vezette tanácsa - szemben az első fokon eljáró bírósággal - nem életveszélyt okozó, hanem súlyos testi sértés kísérlete miatt marasztalta el Harcsa Attila Zsoltot. Ezzel az ügyészség álláspontját osztotta, amely szintén enyhébb minősítést kért, s nem adott helyt a védői felvetésnek, amely könnyű testi sértés kimondását kérte. Az ítélőtábla ugyanakkor hivatali vesztegetésben és kiskorú veszélyeztetésében is bűnösnek mondta ki a férfit.
A bírói érvelés szerint annak ellenére nem volt bizonyítható, hogy a vádlott meg akarta fojtani volt feleségét, hogy a férfi közös gyermekeiket arra kérte: búcsúzzanak el a nőtől, mert most látják utoljára élve. Az ítélőtábla nem adott helyt annak az ügyészi felvetésnek, hogy vonják meg az apa gyermekfelügyeleti jogát, mondván, ez családjogi, nem pedig büntetőjogi kérdés.
A védő a tárgyaláson azzal érvelt: az igencsak ittas vádlott nem ölni akart, hanem azt akarta elérni, hogy a közösen használt lakásból ne menjen el szórakozni új partnerével a nő. Ennek bizonyítékaként az ügyvéd azt hozta fel, hogy noha a vádlott egy 17 centis pengéjű késsel levágta az asszony ruhájáról a gombokat, a nőt nem sértette meg. A hivatali vesztegetés okaként pedig azt jelölte meg, hogy a férfi másnap munkába akart menni.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, robin gibb, rák, halál, gyilkos, kegyelem, börtön, vasas, kiss gergely, elutazik, zombi, idősotthon, kulcsi gyilkos, H.Csanád Jutas, elmeorvos, VV Fecó, Dj Louis, mulatós, fellépés, Max Payne 3, Rockstar Games, erzsébet-utalvány, szegély, családi pótlék, jutattás, Jaksity Kata, családon belüli erőszak, AVON, kulcs, gyilkosság, sírkert, Kate Hudson, kisfia, családja, férje, update, norbi, jótékony, család, kampány, Rooney, Graham Rooney, ittas vezetés, fésűs nelly, karrier, Beyonce, Blue Ivy, St. Barts, Bombera Krisztina, gyermekvédelem, erőszak, Beckham, Harper, húsvét, Gordon Ramsay, létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, Damu Roland, nemi erőszak, ozora, verés, tanár, sopron, vonat, verekedés, jegyvizsgáló,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|