Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Három évre ítélték jogerősen a középiskolás bolti rablót
MTI
2011. június 30., csütörtök 16:44
Három év börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a fiatalembert, aki 2010-ben, még középiskolásként megpróbált kirabolni egy kondorosi vegyesboltot.

Az édesanyjával és nagymamájával együtt lakó – jelenleg húszesztendős - férfi családjának jövedelme 2010 áprilisában nem haladta meg a havi 100 ezer forintot. A fiatalember ezért elhatározta, hogy az egyik kondorosi vegyesbolt kirablásával szerez pénzt. A vádlott egy ismerősétől lövés leadásra alkalmatlan légpisztolyt szerzett be, egy kötött sapkából pedig álarcot készített.

 A vádlott április 21-én a kiszemelt bolthoz ment. Kivárta az utolsó vevő távozását, majd a pisztolyt kezében tartva belépett az üzletbe, és a fegyvert az eladónőre fogva pénzt követelt. A boltos nem tett eleget a felszólításnak, és többször is segítségért kiáltott, amitől a vádlott megijedt és elmenekült. A fiatal férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, a büntetőeljárás során őszinte megbánást tanúsított.

A táblabíróság – tekintettel a cselekmény súlyára, társadalomi veszélyességére, a boltokat, pénzintézeteket ért fegyveres támadások mind nagyobb számára – súlyosbította a Békés Megyei Bíróság első fokon két év tíz hónap szabadságvesztést kiszabó ítéletét, és mellőzte a büntetés felének felfüggesztésére vonatkozó kedvezményt is.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier