Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Háromszázezres díj a nyomravezetőnek
hirado.hu
2011. november 21., hétfő 11:48
Holtan találtak berentei lakásában egy idős férfit november 10-én. A rendőrség gyanúja szerint az áldozatot meggyilkolták, a nyomravezetőnek háromszázezer forint üti a markát.

Háromszázezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a berentei gyilkosság ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője; a bűncselekményt november 10-én jelentették, a rendőrség emberölés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel azt közölte: a rendelkezésre álló információk szerint 2011. november 10-én érkezett a rendőrségre bejelentés arról, hogy egy 80 éves férfit holtan találtak a berentei lakásában. Hozzátette: a szakértői vizsgálatok megállapították, hogy az idős férfinak olyan sérülései vannak, amelyek "felvetik az idegenkezűség lehetőségét, ennek alapján nem lehet kizárni a bűncselekmény gyanúját".

A megyei főkapitányság vezetője háromszázezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki közvetlenül elősegíti a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható ember, illetve emberek kilétének a megállapítását vagy elfogását.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier