|
Hasba szúrta magát a benzinkút kirablója
MTI
2010. július 02., péntek 15:16
Mire elfogták, hasba szúrta magát péntek délelőtt az a beledi férfi, aki nem sokkal korábban kirabolta a település benzinkútját – közölte a rendőrség.
A 23 éves férfi péntek reggel háromnegyed nyolckor ment be – arcát sísapkával takarva – a töltőállomásra, ahol előbb a bevételt, majd a kutas kocsijának a kulcsát szerezte meg egy húszcentis pengéjű késsel fenyegetőzve, ezt követően a zsákmányolt autóval elmenekült – mondta Kocsis Tünde alezredes, szóvivő.
A kutas értesítette a rendőröket, akik váratlan segítséget kaptak egy a kúthoz épp a rablás után betérő férfitól, aki a támadó nyomába eredt és telefonon folyamatosan tájékoztatást adott arról, hogy a tettes merre tart.
A rabló egy külterületi mellékúton hagyta a kocsit, majd egy búzatáblán keresztül menekült. A közeli Pálinál, egy tisztáson találták meg, a hasában a támadásnál használt késsel – tájékoztatott a szóvivő.
Közlése szerint a sérültet – akinél megtalálták a mintegy százezer forintos zsákmányt - a győri kórházba szállították, az elsődleges orvosi szakvélemény szerint állapota nem életveszélyes. A férfi ellen a kapuvári kapitányság indított nyomozást felfegyverkezve elkövetett rablás miatt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
baba, terhes, anya, gyilkos, szur, kes, HasbaSzúrtaAnyját, rablás, bántalmazás, Viszkis, szabadulás, betörés, Ambrus Attila, szabadul, fegyház, sorozatrabló, nyugdíjas, lopás, Győr, baja, rablók, Kína, emberrablós, agyonlőttek, túszok, bankrablás, Székesfehérvár, Takarékszövetkezet, fegyveres rablás, bomba fenyegetés, Miskolc, bank, pénzszállító, elfogás, egymilliárd forint, Flórián étr, túszejtés, büntetőper, álrendeőrök, fegyveres, ál, M15, Pápa, ékszerlopás, autólopás, vád, Christian Benteke, Tőzsér, takarékszövetkezet, börtön, ítélet, maszkos, rabló, udős, szeged, életfogytiglan, csuklyás rablók, Bököny, súlyos sérülés, bankrabló, fegyver, elfogták, gyanusított, bűnügy, elfogatóparancs, rendőrség, ékszer, záhony, söröző, Portugália, nyerőgép, tiltás, játékszenvedély, munkahely, Pécs, rablótámadás, balta,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|