Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Házi őrizetbe helyezhetik Antal Attilát
MTI
2010. január 29., péntek 09:30
Antal Attilának, a BKV volt vezérigazgatójának házi őrizetbe helyezését indítványozta a Fővárosi Főügyészség pénteken, a gyanúsított ugyanis együttműködik a bűnüldöző hatóságokkal.

Antal Attilát - aki jelenleg a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója - kedden vette őrizetbe a rendőrség. A Budai Központi Kerületi Bíróság várhatóan pénteken dönt a kényszerintézkedésről, ugyanis lejár az őrizet 72 órás időtartama. Az ügyészség péntek reggel közleményben tájékoztatott, hogy "a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt dr. Sz.né dr. Sz. Eleonóra és társai ellen folyamatban lévő bűnügyben a Fővárosi Főügyészség ma reggel indítványozta – a nyomozó hatóság előterjesztésében foglaltakkal egyezően, figyelemmel a gyanúsítottnak az eljárás során tanúsított magatartására - A. Attila gyanúsított házi őrizetének elrendelését a Budai Központi Kerületi Bíróságon".
   

Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője  mindezt annyival egészítette ki, hogy Antal Attila részletes gyanúsítotti vallomást tett, együttműködik a bűnüldöző hatóságokkal. A rendőrség kedden azt közölte: a gyanúsított 2007. január 1-je és 2008. április 17. között a BKV vezérigazgatójaként, a társaság veszteséges működése ellenére, vagyonkezelési kötelezettségét súlyosan megszegte azzal, hogy a vállalat nevében szükségtelen és indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó vállalkozói és megbízási szerződéseket kötött. Továbbá megszegte vagyonkezelési kötelezettségét azáltal is, hogy a BKV Zrt. munkavállalói részére indokolatlanul magas összegű végkielégítések kifizetését engedélyezte. A volt BKV-vezérigazgató a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier