Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Házi őrizetben Tasnádi Péter
hir24.hu
2011. december 23., péntek 10:00
Megszüntették Tasnádi Péter előzetes letartoztatását, és ezzel egyidejűleg elrendelték házi őrizetét.

A Fővárosi Bíróság jogerős végzésében megszüntette Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, és egyidejűleg elrendelte házi őrizetét. A vállalkozóval szemben súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt folyik eljárás. A kényszerintézkedést a bűnismétlés veszélye miatt rendelték el.

A bíróság tájékoztatása szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság november végén hosszabbította meg a vállakozó előzetes letartóztatását 2012. február 4-ig. A végzés ellen azonban Tasnádi és védője fellebbezett, a bíróság pedig megalapozottnak találta.

A bíróság véleménye szerint a bűnismétlés veszélye fennáll, így a személyi szabadság korlátozására továbbra is szükség van, de a házi őrizet elegendő.

Tasnádi Péter ellen több eljárás is folyik. A férfit a Nógrád Megyei Bíróságon júniusban kezdődött perben azzal vádolják, hogy egy ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt folytatott büntetőügyben 2006-ban 3 millió forintot fizetett valótlan tartalmú elmeorvos-szakértői véleményért. Azt megelőzően, júniusban a vállalkozót hét év fegyházbüntetésre és 5,3 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték nem jogerősen. Egyebek mellett emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében marasztalta el a bíróság az ellene és társai ellen indított büntetőperben.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier