Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Házkutatást a volt BKV HR igazgatónál
MTI
2010. január 07., csütörtök 09:58
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai szerdán este előállították a BKV volt humánpolitikai igazgatóját, lakásán házkutatást tartottak, és számítógépét, illetve több iratát lefoglalták. A rendőrség honlapján közölt tájékoztatás szerint az ügyben napokon belül több személyt gyanúsítottként hallgatnak ki.

A nőt különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe és hallgatták ki a nyomozók a bruttó 86,3 millió forint összegű végkielégítésével kapcsolatban. Az igazgató közös megegyezéssel és 100 millió forint végkielégítéssel távozott a BKV-tól 2008-ban, majd rövid időn belül visszafoglalkoztatta őt a cég – adta hírül egy napilap tavaly nyáron. A végkielégítés kifizetése több pénzügyi, illetve munkajogi szabályba ütközött, és az összeg utalványozására a nőnek nem volt jogosultsága - közölte a BRFK. Az eljárás során a volt igazgató több bankszámláján összesen 54,1 millió forintot zároltak a nyomozók.

A BKV-val kapcsolatos büntetőeljárás során napokon belül több személyt gyanúsítottként hallgatnak ki - olvasható a rendőrség honlapján. A botrány tavalyi kirobbanását követően a BKV közölte, hogy 2007-ben összesen 2,6 milliárd, 2008-ban 600 millió forintot fizettek ki munkaviszony-megszüntetések miatt. A cég belső ellenőrzései szerint a lelépési pénz kiutalása 48 esetben volt előnytelen a társaság számára, ám várhatóan csak 31 esetben tudják visszaperelni ezeket az összegeket.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier