|
Hét és fél évet kapott a nyíregyházi zálogház támadója
MTI
2009. szeptember 14., hétfő 13:23
Nem jogerősen hét év és hat hónap fegyházbüntetésre ítélte hétfőn a Nyíregyházi Városi Bíróság azt a 25 éves férfit, aki még tavaly decemberben próbált kirabolni egy nyíregyházi zálogházat, ám az üzletben lévő négy nő megfutamította.
A férfi 2008. december 21-én ment be egy gáz-riasztó fegyverrel a kezében a szabolcsi nagyváros egyik lakótelepén lévő zálogházba, és követelte az ott lévő négy nőtől a bevétel átadását. A bolt tulajdonosának felesége és lánya, valamint a két alkalmazott azonban nem engedett a fenyegetésnek: egyikük megnyomta a pánikgombot, majd a helyiség belső ajtaját rácsapták V. Tibor kezére, aki ezután - zsákmány nélkül - elmenekült a helyszínről. A zálogház dolgozói azonnal értesítették a rendőrséget, akik nem messze az elkövetés helyétől fogták el a férfit. A tárgyaláson ismertették elmeorvosi szakértői véleményt is, amely szerint tettének elkövetésekor beszámítható volt V. Tibor. A vádirat továbbá rögzíti: a bűncselekményt megelőzően a férfi kisebb mennyiségű alkoholt fogyasztott, de nem volt részeg; bevallása szerint a pénzhez szeretett volna jutni a zálogház kirablásával. A férfi már több alkalommal állt bíróság előtt lopás, sikkasztás és magán-okirat hamisítás vádjával, amikért összbüntetésül két év négy hónap szabadságvesztésre, egy másik eset miatt pedig egy év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. A vádlott büntetett előéletét nyomatékosan, súlyosbító körülményként értékelte a bíróság, csakúgy, mint azt, hogy cselekményét felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el.
Nem enyhítő körülmény az sem, hogy a cselekményhez használt gázpisztoly nem alkalmas emberi élet kioltására – tette hozzá a bíró. A tanács továbbá figyelembe vette, hogy a tanúként meghallgatott feleség és annak lánya máig sem heverték ki a támadás okozta traumát, és csak a lélekjelenlétüknek köszönhetően nem lett súlyosabb következménye az esetnek. V. Tibort fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletéért hét év hat hónap fegyházbüntetésre ítélte a városi bíróság. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott enyhítésért fellebbezett, így az ügyet a megyei bíróság tárgyalja tovább.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Makó, zálogház, rablás, ékszertolvaj, ékszerrablás, rendőrség, Kecskemét, rablo, tolvaj, rablas, zalog, zaloghaz, zálogházi rablók, móri bankrablás, nyomravezető, per, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, gyilkos, 11 év, emberölés, őrizet, bankfiók, fegyveres, újpest, ausztria, pince, Nyergesújfalu, posta, betörés, abony, verés, idős ember, rendőr, bűnöző, top10, emberrablás, fegyver, hajléktalan, Székesfehérvár, támadó, kenyérvágó, büntetett előéletű, patika, XI. kerület, presszó, megrendezte, Vincellér utca, Újbuda, bolt, lottózó, somogy, kaposvár,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|