|
Holttesteket darabolt fel az órásgyilkosság vádlottja?
MTI
2009. december 18., péntek 16:40
Azonosította a rendőrség a Balatonlellén megtalált emberi maradványokat; információik szerint a Fő utcai órásgyilkosság vádja alól jogerősen felmentett férfi a gyanúsított.
A rendőrség hivatalos közlése szerint a 39 és 38 éves férfiakat a kettős emberöléssel gyanúsított 40 éves férfi egy elszámolási vita miatt még tavaly május 15-én gyilkolta meg egy budapesti lakásban, majd Balatonlellére szállította a holttesteket és elrejtette. A két férfit másfél évig eltűntként kereste a rendőrség. Németh Richárd, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Speciális Bűnözői Csoportok Elleni Osztály megbízott vezetője pénteken újságíróknak elmondta: 2008. május 15-én tűnt el a két áldozat, akik utoljára a gyanúsított lakásán jártak. A férfi - aki jelenleg kábítószerrel visszaélés miatt előzetes letartóztatásban van - elismerte, hogy a bérelt ingatlanában nála volt a két férfi, akikkel üzleti kapcsolatban állt, de állítása szerint onnan távoztak. A gyanúsított - miután a nyomozóhatóságok látókörébe került - Belgiumba költözött, onnan több alkalommal is Magyarországra látogatott. Az egyik alkalommal a vámosok elfogták, mert jelentős mennyiségű marihuánát próbált az országba hozni, emiatt jelenleg is büntetőeljárás alatt áll.
Volter János nyomozó elmondta: az NNI a vámosok eljárását követően indított nyomozást az emberölési ügyben. A két áldozat, a két vállalkozó ugyanis rendezett életet élt, haza kellett volna menniük a családjukhoz, továbbá utoljára egy kábítószer-csempészettel gyanúsított férfival találkoztak. Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója arról beszélt, hogy a gyanúsított - aki nem ismeri el a bűncselekmény elkövetését - Balatonlelléhez köthető, a szülei közel laknak ahhoz a mocsaras területhez, ahol az emberi maradványokat megtalálták. 2009. november 18-án számoltak be arról, hogy előző nap emberi maradványokat találtak Balatonlelle külterületén, egy mocsaras, lápos területen. Akkor Bartha László, az NNI szóvivője hivatalosan annyit közölt: orvos szakértő állapítja majd meg a halál okát, idejét és az elhunytak személyazonosságát.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint a 40 éves budapesti férfi lelőtte áldozatait, majd a holttesteket feldarabolta, vélhetően autójával Balatonlellére vitte és ott rejtette el azokat. A gyanúsított azonos a Fő utcai órásgyilkosság korábbi vádlottjával, akit 2005 januárjában jogerősen felmentett a Fővárosi Ítélőtábla a bűncselekmény alól. Akkor a másodfokú ítélet azt mondta ki: nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani a vádlott bűnösségét. Tíz évvel ezelőtt, 1999 júniusában az I. kerület, Fő utcai órásüzletben megtámadták és szinte kivégezték az órást. Homlokon, tarkón és legfeljebb 15 centiméterről nyakon lőtték. A bűncselekménnyel meggyanúsított, majd megvádolt férfit azonban a bíróság jogerősen felmentette, s az órás lelövéséért azóta sem ítéltek el senkit. A bűncselekmény kiötlőjét 2005-ben 9 év hat hónap fegyházbüntetésre ítélték A bűncselekmény vádja alól felmentett férfi a jogerős ítélet után az állam ellen kártalanítási eljárást indított és több sajtóterméket is beperelt. Így a rendőrség tudomása szerint több millió forinthoz jutott, s a nyomozók feltételezése szerint ebből az összegből rendezte tartozását a későbbi áldozatainak.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyilkosság, miskolc, faház, marian cozma, garázdaság, lajosmizse, vizes akna, Fenyő János, sofőr, alibi, Bodroghalma, mészáros, életfogytiglan, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság, balta, pilis, mezőtúr, győr, előzetes, bisztró, lövöldözés, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, sírkert, sopron, lőtér, szabadka, bajmoki, börtön, ítélet, rendőrség, gyanúsított, inzulin, nyíregyháza, ölés, betörés, nyomozás, születésnap, feladta, ütés, fenyő, rohác, holttest, tapolca, fenyő jános, kulcsfigura, ház,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|