|
Horogkereszt formájú mendei tűz
MTI
2009. május 22., péntek 11:36
Valószínű, hogy inkább figyelemfelkeltésnek, semmint komoly fenyegetésnek szánták a horogkereszt formájú tüzet Mende egyik utcájában péntek hajnalban - közölte az MTI-vel Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója, aki szerint ez az ügy vélhetően nem függ össze a korábbi, romákat ért atrocitásokkal; a rendőrség garázdaság miatt indított eljárást.
Papp Péter megerősítette az MTI korábbi értesüléseit, hogy horogkereszt alakban éghető anyagot locsoltak a földre, majd meggyújtották Mende egyik utcájában. A bűnügyi igazgató szerint az első adatok alapján nem valószínű, hogy a cselekmény a korábbi támadások láncolatába illeszthető, már csak azért sem, mert az érintett utcában laknak ugyan romák, de a tűzhöz közeli házakban nem.
Papp Péter hozzátette: elképzelhető, hogy figyelemfelkeltésnek, „hülye viccnek" szánták az ijesztgetést, de mivel a tűz alkalmas volt riadalomkeltésre, mások megbotránkoztatására, a rendőrség ismeretlen tettes ellen garázdaság miatt eljárást indított. Lehet, hogy a tiltott önkényuralmi jelképpel való visszaélés bűntette is fennáll – mondta a bűnügyi igazgató, aki „furmányos dolognak” nevezte a módszert, a lángok kialvásával egy időben ugyanis maga az önkényuralmi jelkép is eltűnt.
Kelemen József, a monori rendőrkapitányság vezetője korábban az MTI-nek elmondta: már hajnalban elkezdték a helyszíni szemlét. A tűz keletkezésének helyén talált benzineskannát lefoglalták. Az elsődleges adatok szerint a tűz hamar elaludt, személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
horogkereszt, down-szindróma, Debrecen, adolf hitler, tollkészlet, szuvenír, falfirka, bűnügy, rongálás, Csongrád megye, michelle, rodriguez, kalocsa, gyilkosság, életfogytiglan, futball, huligan, naci, gyilkos, borton, hitler, csempesz, ss, pisztoly, sarlo, kalapacs, elmeorvos, rajz, grafika, tetovalas, Gyilkos, Mészáros, Előzetes, Letartóztatás, Harryherceg, kaposvárizsidótemetőmegrongálása, rablás, őrizet, bankfiók, ronaldinho, börtön, adócsalás, fajtalankodás, betörés, szigetszentmiklós, Székesfehérvár, támadás, ütés, koponya, Dég, NIBEK, belügyminiszter, titkosszolgálat, Pintér, lopás, Encsi, Borsod, adatszolgáltatás, bűnözés, feltöltőkártya, csalás, Csolnok, egyenleg, áramszolgáltató, nógrád, rendőr, bántalmazás, fajtalankodott, lányával, letartóztatás, tesco, lövöldözés, tagad,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|