Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Illegális vágóhidat számoltak fel
police.hu
2011. november 25., péntek 13:53
Évek óta működhetett az az illegális vágóhíd Kerkabarabáson, amelyet nemrég számoltak fel a Lenti Rendőrkapitányság munkatársai.

A gyanú szerint több éve működött Kerkabarabáson egy illegális vágóhíd, melyet a Lenti Rendőrkapitányság munkatársai körözési akció keretében derítettek fel csütörtökön. Az eljárás eddigi adatai alapján három Pápa környéki férfi foglalkozott a sertések felvásárlásával, amit később feldolgozás céljából a település egyik házához szállítottak. Külön listájuk volt a megrendelőkről.

A rendőrök érkezésekor éppen egy hűtőkocsi volt az udvarban, melyben több, már feldolgozott fél sertés várt elszállításra. Mivel nem rendelkeztek származási igazolással és bevizsgálásuk sem történt meg, ezért a területi főállatorvos intézkedett az emberi fogyasztásra alkalmatlan hús azonnali megsemmisítésére.

A helyszínen kiderült az is, hogy az állatok feldolgozásából keletkező melléktermékeket a szomszéd erdőbe hordták, a házigazdánál tartott házkutatás során pedig előkerült még 1.800 liter gázolaj is melynek eredetéről nem tudott elszámolni.

(Fotó:police.hu)

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier