Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ítélet született a Nagykállói gázoló ügyében
szabolcsonline.hu
2010. szeptember 24., péntek 10:36
Jogerős ítéletet hirdetett a megyei bíróság egy halálos közlekedési baleset ügyében Nyíregyházán.A vádlott Balogh Tamás 25 éves bökönyi lakos. A vádirat szerint 2010. június 19-én este ismerőse autóját elvitte engedély nélkül, majd a vádlott az autóval a jobb oldali padkára hajtott, ahol fának ütközött és felborult.

A vádlott úgy ült volán mögé, hogy előtte alkoholos italt fogyasztott és emiatt közepesen ittas állapotba került. A hátul utazó és az ablakon kizuhanó nő a felboruló gépkocsi alá szorult és sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A cselekményét beismerte és megbánta. Az első fokon eljáró városi bíróság bűnösnek mondta ki a jármű önkényes elvétele mellett az ittas gépjárművezetésben is. Súlyosító körülmény volt a vádlott ellen korábban kiszabott több, de végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztéssel járó bűncselekmény, illetve az a tény, hogy Balogh Tamás hosszabb ideje jogosítvány nélkül vesz részt a közlekedésben.

Az első fokon kiszabott büntetés 8 év börtön, ami ellen a vádlott fellebbezett. A másodfokon eljáró tanács előtt a védőbeszéd után a vádlott megismételte, hogy nagyon megbánta cselekményét, ugyanis a baleset áldozata az élettársa volt, ezzel naponta kénytelen szembenézni. A bíróság alaposnak találta a védelem enyhítésre vonatkozó indítványát, így 6 év 6 hónapos börtönre enyhítette az első fokon kiszabott büntetést, ami jogerős.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier