Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ittas is volt, kábítószert is fogyasztott, majd balesetet szenvedett
police.hu
0000. november 00., kedd 00:00
2011.06.27. hétfő 13:41 Hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűncselekmények elkövetéséért kell felelnie annak a 28 éves tatabányai férfinak, akit hétfőn hajnalban állítottak elő a tatabányai rendőrök.

Ha van védőszentjük az ittasan vezetőknek, akkor hétfőn hajnalban biztos „dolgozott”. A szerencsének köszönheti életét az a 28 éves férfi, aki kivonva magát a rendőri intézkedés alól balesetet szenvedett.

A férfit Tatabánya belterületén állították meg a rendőrök, miután nagy sebességgel közlekedett a városban. A sárberki összekötő úton érték utol a férfit, aki már autója mellett állva várta meg a vele szemben intézkedni kívánó rendőröket. Papírjait is előkészítette, jelezvén, hogy vele és autójával minden rendben. Egy dolgot felejtett csak el: ittasan vezette autóját és ez a leheletén is érezhető volt, ezért a Közrendvédelmi Osztály járőrei alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá. Az eredmény pozitív volt, ezért a járőrök közölték vele, hogy további mintavétel céljából a Tatabányai Rendőrkapitányságra kísérik.

A férfi érezvén, hogy ég a talaj a lába alatt, egy hirtelen mozdulattal bepattant az autójába, majd padlógázt nyomva elszáguldott a helyszínről, elsodorva a vele szemben intézkedő rendőrt. Nem jutott messzire, áthaladva a négysávos kereszteződésen, személygépkocsijával az útpadkának hajtott.

30 métert repült, alig 10 centi távolságra egy jelzőtáblától és két fától, majd az autóval orral a földbe csapódott. A férfit a mentő kórházba szállította, a roncsokat pedig a tűzoltók szedték ki a 30 évesek parkjának bozótosából.

A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Nyomozó Ügyészség.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier