Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ittasan vezetett, árokba borult
police.hu
2011. február 09., szerda 11:45
Ittas járművezetés miatt állították elő a rendőrök a Fiat sofőrjét, utasa ennek ellenére szintén ittasan próbálkozott.

Kora este egy közlekedési balesetnél intézkedtek a vásárhelyi rendőrök, miután egy Audi 80-as a maroslelei úton az árokba borult. Személyi sérülés nem történt, azonban a jármű 29 éves vezetője a helyszínen kifújta a szondát, ami jóval bűncselekményi értékhatár fölötti alkoholfogyasztást jelzett. Ezt követően bevallotta az egyenruhásoknak, hogy a vezetés megkezdése előtt 9 cl töményt és közel egy liter sört ivott meg. A férfit ezért a rendőrök előállították, vezetői engedélyét pedig elvették. Az ügy érdekessége, hogy a balesetet egy szabadidős rendőr észlelte. A sofőr azt mondta neki, hogy nem kér rendőri intézkedést, de mivel a rendőrben felmerült, hogy a férfi vélhetően ittas, ezért a helyszínre hívta kollégáit.

Nem sokkal később az Ormos Ede utcán vonták intézkedés alá a járőrök egy Fiat személygépkocsi 31 éves sofőrjét. A rend őreinek az tűnt fel, hogy az autó meglehetősen bizonytalanul közlekedik. Ennek oka is csakhamar kiderült, ugyanis a sofőr szintén a bűncselekményi értékhatár fölött fújta ki a szondát, illetve az is kiderült, hogy soha nem is rendelkezett vezetői engedéllyel. Az egyenruhások közölték vele, hogy bűncselekmény gyanúja miatt előállítják, ezért ő átadta az autó kulcsát az utasának azzal, hogy vigyázzon az autóra, amíg ő a rendőrségen van. Az utas azonban miután elmentek a rendőrök, bepattant a járműbe és elindult vele. Ezt észlelte egy szolgálaton kívüli rendőr, aki saját kocsijával követte a férfit, majd értesítette a szolgálatban lévő kollégáit. Az egyenruhások a rendőrség előtt próbálták intézkedés alá vonni, de ő nem állt meg, hanem egyszerűen befordult a rendőrségi parkolóba. Ott ő is kifújta a szondát, ami nála is bűncselekményi értékhatár feletti ittasságot jelzett, ezért őt is előállították és vezetői engedélyét is elvették.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság mindhárom férfi ellen ittas járművezetés vétség megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást. Ráadásul a barátjának autóját vezető férfi ellen jármű önkényes elvétele miatt is büntetőeljárás indult.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier