Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Jelentősen emelkedik a halálesetek száma nyáron
hirado.hu
2011. május 23., hétfő 13:50
A Kárpát-medencében gyakran megreked a meleg, ilyenkor nem szabad elfeledkezni a megfelelő folyadék és sópótlásról - figyelmeztetett az ÁNTSZ.

AZ ÁNTSZ 2005-ben vezette be a hőségriasztást Magyarországon, amely szerint: ha a meteorológusok a következő három napra 25 Celsius fokos középhőmérsékletet jósolnak, akkor másod-, illetve harmadfokú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos. A 25 fokos középhőmérséklet az a kritikus pont, amikortól kezdve a szervezet már csak nagyon nehezen tudja egyensúlyban tartani a test hőmérsékletét - mondta a Duna Televízióban Dr. Páldy Anna, az ÁNTSZ Országos Környezetegészségügyi Intézetének főigazgató-helyettese.

Hőségriasztás esetén előre megírt hőségterv szerint járnak el az ÁNTSZ intézetei, az információs láncon keresztül értesítik a kórházakat és az önkormányzatokat is. A hőségtervben szerepel az is, hogy a gyógyszereket hűteni kell, esetenként hűtőszekrényben kell tárolni, akár otthon is. Tavaly háromszor volt hőségriasztás Magyarországon a júniusi és a júliusi hónapokban. Rendkívüli meleg esetén, súlyos esetben hőstressz jelentkezhet, ilyenkor akár tartósan 40 fok fölé emelkedhet a test hőmérséklete, ami halálos állapot - jelezte a szakember.

Egyes korcsoportok sokkal nehezebben tűrik a magas hőmérsékletet, a hat éven aluliak és a 75 éven felüliek számára a legveszélyesebb a kánikula, emellett a túlsúlyos és a cukorbetegek is nagyon szenvednek a rendkívüli melegtől. A meteorológiai intézet a következő napokra is igen meleg időt jósol, a főigazgató-helyettes ezért a megfelelő minőségű víz és sópótlásra figyelmeztetett.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier