Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kábítószert árusító bandát fogtak el
2008. február 05., kedd 08:43
Elfogtak három embert, akik a gyanú szerint értékesíteni akarták a náluk talált nagy mennyiségű kábítószert – közölték Miskolcon sajtótájékoztatón hétfőn. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az elkövetőket.
Bárdos Zoltán alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője elmondta: a lefoglalt drog jelenlegi értéke csaknem 20 millió forint, ami a szétterítés, utcai értékesítés során elérhette volna akár a 100 milliót is.
 
A rendőrök egy miskolci házibuli résztvevőin ütöttek rajta, ugyanakkor egy összehangolt akcióban még két helyen, Füzesabonyban és Budapesten is sikerrel járt a munkájuk – tette hozzá. Lefoglaltak 1,9 kilogramm marihuánát, 2,9 kilogramm speedet, mintegy 200 gramm kokaint, valamint a házkutatásokon még másfél millió forintot, illetve a drog terjesztéséhez szükséges eszközöket.
 
Az osztályvezető tájékoztatása szerint egy 24 éves újcsanálosi fiatalember munkája mellett kábítószer-terjesztéssel is foglalkozott. A hálózatban egy szinttel feljebb lévő kapcsolata pedig egy 38 éves füzesabonyi fiatalember, akit egy 41 éves budapesti férfi látott el különféle drogokkal. A rendőrség február elsejére időzítette az akcióját, mikor is az újcsanálosi és a füzesabonyi férfi Budapesten beszerezte a kábítószert. Őket az M3-as autópálya füzesabonyi lehajtójánál fogták el, a náluk lévő bizonyítékokat pedig lefoglalták.
 
A drogot egyébként már egy miskolci házibuliban várták, de helyettük a Bükk bevetési alosztály kommandósai érkeztek meg. Mint utóbb kiderült, a nyolc fős társaságból heten kábítószert fogyasztottak, őket előállították. A házkutatás során további kábítószereket találtak a rendőrök. Mindeközben a fővárosban is sikerült egy dílert elfogni. A lakásán tartott házkutatás során ott is jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indított eljárást, és előterjesztést tett a három gyanúsított előzetes letartóztatására. Szabó József, a megyei bíróság szóvivője azt közölte az MTI-vel: a Miskolc Városi Bíróság helyet adott az előterjesztésnek, és kábítószerrel való visszaélés büntette gyanúja miatt elrendelte a három férfi előzetes letartóztatását. Tartani lehetett szökésüktől, a bűncselekmény megismétlésétől, ezért döntött úgy a bíróság, hogy harminc napra előzetesbe helyezteti a három férfit - tette hozzá.
 
 
Forrás: MTI
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier