Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Két év börtön kapott a késelő
2008. március 18., kedd 09:30
Két év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Somogy Megyei Bíróság azt a nőt, aki tavaly augusztusban csaknem halálra késelt egy kaposvári taxist.
A nő a bíróság előtt azzal védekezett, hogy régóta ismerte a taxist, aki a kérdéses napon szexet akart tőle, ezért került sor a végzetes szúrásra - jelenti a HavariaPress. Ezt azonban a taxis is tagadta, és a bíróság sem látta bizonyítottnak, ezért a vádiratnak megfelelően életveszélyt okozó testi sértésben mondta ki bűnösnek a 31 éves vádlottat.
 
A vádirat szerint a nő a kérdéses napon már kora reggeltől italozott, majd taxit hívott, de útközben eszébe jutott, hogy mobiltelefonját az egyik kocsmában hagyta, ráadásul pénze sincs. A taxis erre visszavitte a kaposvári belvárosba és elzavarta, emiatt viszont az ittas nő dühében egy konyhakést vett magához, majd visszatért a kaposvári vasútállomás előtti taxisdrosztra, ahol megkarcolta a taxi oldalát. Ekkor a sofőr kiszállt, hogy felelősségre vonja, ám a nő csak erre várt: hasba szúrta a férfit, majd elfutott. A szúrás miatt a taxis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. A történtek miatt az első fokon eljáró bíróság két év börtönbüntetésre ítélte a nőt, a döntés azonban a fellebbezések miatt még nem jogerős.
 
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier