|
Kétszer ütötte el feleségét az agresszív férj
vasnepe.hu
2010. szeptember 28., kedd 11:20
A feleség beadta a válópert, és elköltözött, de a férj ebbe nem nyugodott bele: vita után autójával kétszer is elütötte a nőt. Az ügyben az ítélőtábla hirdetett jogerős ítéletet
N. Gábor házassága megromlott a sértett N. I.-vel, ezért N. I. beadta a válópert, vagyis hivatalosan is kérte a házasság felbontását. Ezzel együtt 2008. szeptember 19-én a legkisebb gyermekével elköltözött a férjétől. Ezután a volt házastársak között a viszony nagyon feszültté vált. Négy nappal később, szeptember 23-án a férj a felesége lakóhelyén, Máriaújfaluban szóváltásba keveredett a házastársával. Ezután pofon vágta, vagyis ahogyan azt a bíróság az ítéletben megfogalmazta: kis erővel arcul ütötte a sértettet. Ezt követően az asszony mobiltelefonját az utcán elvette, és azzal a parkoló gépkocsijához szaladt. A felesége utána futott, a vádlott időközben beszállt az autójába. Indította a motort, és mintegy 8-11 kilométeres sebességgel haladva - fokozatosan lassítva - elütötte a vele szemben szaladó nőt. Ez azonban nem volt neki elég: az úttestre eső, és feltápászkodó asszonyt ismét elütötte, méghozzá úgy, hogy az autójával megállt, és visszatolatott. Ekkor a szakértő szerint mintegy 4-6 kilométeres sebességgel haladt, az utolsó pillanatban fékezett, így fellökte a nőt, aki az ütés miatt ismét elesett.
Az orvos szakértő megállapította, hogy az elütés miatt a sértett testének több helyén 8 napon belül gyógyuló zúzódásokat szenvedett. A Vas Megyei Bíróság tavaly októberben hozott ítéletet az ügyben: a vádlott cselekményét életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősítette, amely miatt 1 év 6 hónap - 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, valamint 1 év 10 hónapra a közúti járművezetéstől eltiltotta.
A vádlott védője a bűncselekmény eltérő minősítése miatt jelentett be fellebbezést, így az a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla elé került. Ott az elsőfokú határozatot annyiban változtatták meg, hogy a bűncselekményt súlyos testi sértés kísérletének minősítették, de a kiszabott büntetésen nem változtattak.
Eddigi hozzászólások:
| kired - 2010-10-02 15:10:36 |
A felfüggesztés nagyon enyhitett a büntetésen.Az ilyen vezetőnek szigorubb intelemre van szüksége.
A rendőrség pedig néha rápillanthatna őfelségére,mert '00 % ,hogy vezeti az autóját .726
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
részeg, sikertelen vizsga, gázolás, Budapest, hatéves, kisfiú, lábtörés, holttest, fegyvernek, tiszabő, árok, mentő, cserbenhagyás, metró, klinikák, elgázolta, utas, elütötte, meghalt, iskolabusz, vonat, baleset, motoros, sín, szúrt, késelt, szeged, diák, bálint gazda, kórház, sarka kata, hajdú péter, félmeztelen, képek, paudits béla, torgyán józsef, bakács tibor, hajdú pét, szíj melinda, frizbi, megaszt, albérlő, lopott, rendőrség, venezuela, busz, tüntetés, síbaleset, tiszakécske, határ, csempész, elüt, rendőr, juhok, állat, elgázolták, stoppos, Talmácsi, Tomizava soja, kamion, zebra, gazolas, cserbenhagy, sport, KeanuReeves, gyilkos, kegyelem, börtön,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|