Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ketten meghaltak egy tömegverekedésben
MTI
2010. február 01., hétfő 10:20
Két ember meghalt és többen megsérültek egy tömegverekedésben péntek éjjel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangácson, a rendőrség a két, egymásnak esett tábor valamennyi tagját előállította , tájékoztatott a rendőrség.

Hangács belterületén előbb összekapott, majd botokkal, karókkal egymásnak esett két társaság, a tömegverekedésben egy 40 és egy 31 éves férfi halt meg, többen megsérültek, őket kórházba szállították - mondta Egyedné Novodonszki Éva a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Egyedné Novodonszki Éva a részletek kapcsán közölte: öt főt több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe, egy embert pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt. Hozzátette: valamennyi őrizetbe vett személy esetében kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

Hangács belterületén előbb összekapott, majd botokkal, karókkal egymásnak esett két társaság, a tömegverekedésben egy 40 és egy 31 éves férfi halt meg, többen megsérültek. A sérülteket kórházba szállították, ellátásuk után azonban már valamennyien elhagyhatták az egészségügyi intézményt. Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja, fel sem merült annak a gyanúja, hogy etnikai indíttatású volt a bűneset. A RomNet hírportál szombati értesülése szerint a botokkal és karókkal agyonvert két fiatalember roma származású volt. Mint hozzáteszik: a két halálra vert ember 15-20 támadója között szintén volt két roma származású elkövető. A támadásban életét vesztett 40 éves férfi a helyi, hangácsi települési önkormányzat képviselője volt - írta a RomNet.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier