|
Kevesebb jogsértés történt a Hungaroringen
MTI
2008. augusztus 14., csütörtök 11:00
A jogsértések számában és a fogyasztók kiszolgálásának minőségében is kedvező változásokat lehetett tapasztalni a 2008-as Formula-1-es Magyar Nagydíjon - közölte Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa szerdán az MTI-vel.
A "Kánikula kommandó" fogyasztóvédelmi programban résztvevő hatóságok, 2008. augusztus 1-3. között több ellenőrzést tartottak a mogyoródi Hungaroring versenypályán és a környező településeken. Az ellenőrzések során a hatóságok kedvező változásokat tapasztaltak az élelmiszerek forgalmazásában, a számlaadásban és a higiénés körülmények betartásában - fejtette ki Kondorosi Ferenc.
A rendezvényen azonban mintegy 120 olyan dolgozót találtak, akik nem rendelkeztek a munkavállaláshoz szükséges dokumentumokkal. Kondorosi Ferenc szerint a feketefoglalkoztatás a korábbi években tapasztalt 80-90 százalékhoz képest még így is kisebb, mintegy 50 százalékos volt a Hungaroringen.
Az ÁNTSZ szakemberei szerint is javult az általános higiéniai helyzet: a szemétgyűjtés, a WC-k üzemeltetése lényegesen fejlődött az előző évhez képest. De a vendéglátó egységek csaknem 50 százalékánál találtak kisebb-nagyobb hiányosságokat. Az ÁNTSZ jellemző hibának nevezte az ártájékoztatók és a panaszfórumról szóló vásárlói tájékoztatók hiányát.
Kondorosi Ferenc hozzátette: az egyes szakhatóságok ellenőrei a verseny három napja alatt összesen 708 ellenőrzést tartottak, és 166 esetben, 28 millió forint bírságot szabtak ki a jogszabályokat megsértő vállalkozásokkal szemben. Ezen kívül mintegy 3 millió forint értékben foglaltak le, illetve tartottak vissza termékeket. A rendőrség közlekedési szabálysértés miatt 47 esetben 419 ezer forint értékben szabott ki bírságot. Ittas vezetés miatt 3 személlyel szemben indítottak eljárást, és 20 esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást tiltott kéjelgés miatt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tv2, nemi erőszak, pedofil, megalázás, jogsértés, feketemunka, munkaügy, vagyonvédelem, munkajog, idézés, hamis idézés, rendőr, bűnügy, iskola, való világ, büntetés, rtl klub, kolosi péter, figyelmeztetés, Az Este, médiatanács, reklám, hangos, szabály, sértés, ORTT, rádió, médiatörvény, határozat, bűntetés, martonyi jános, göncz kinga, népirtás, Kovács áron, rendorseg, rablo, tamadas, felderitesek, buncselekmeny, gazdasagi, versenyhivatal, ortt, Moskolc, Prostituált, Prostitúció, Kurva, Kéjelgés, Közbiztonság, Rendőrség, Bűnügy, Statisztika, ORFK, Miskolc, rendőrkapitány, DraskovicsTibor, demonstráció, AmnestyInternational, magyarposta, RogánAntal, Nyár, Rendőr, parafília szexfüggőség, Lukács, Tankcsapda, repülés, Veres,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|