|
Kezdeményezték a kormányt félrerántó utas előzetes letartóztatását
MTI
2009. augusztus 13., csütörtök 15:11
Kezdeményezte a rendőrség csütörtökön annak a 37 esztendős román férfinak az előzetes letartóztatását, aki az elsődleges adatok szerint felelős egy román turistabusz szerda hajnalban Szeged határában történt balesetéért, melyben tizennégyen sérültek meg - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Az elsődleges adatok szerint a 43-as úton az országhatár felé haladó busz egyik utasa előreszaladt a sofőrhöz és elrántotta a kormányt, miközben azt kérdezte, Zágráb felé mennek-e. A sofőr megpróbálta az úton tartani a buszt, de ez nem sikerült, a jármű lecsúszott a több méterrel mélyebben futó szervizútra, ott összeütközött egy parkoló kisteherautóval és az oldalára borult - idézte föl a történteket Tuczakov Szilvána. A Kelet-Romániából, a Moldva észak-keleti részén található Botosani megyéből származó 37 esztendős utas maga is könnyebb sérüléseket szenvedett a balesetben. Kórházi ellátását követően hallgatta ki a rendőrség. A férfi meghallgatása során nem tudott magyarázatot adni a történtekre - tudatta a szóvivő. A rendőrség igazságügyi elmeszakértőt rendelt ki az ügyben és azt is vizsgálják, hogy a férfi fogyasztott-e alkoholt vagy más bódító anyagot. Az utas ellen tömegszerencsétlenséget okozó közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Előzetes letartóztatásának elrendeléséről várhatóan pénteken dönt a bíróság - közölte a szóvivő.
A Spanyolországból érkező buszból, melyen 49 utas volt, a vészkijáraton és a kitört szélvédőn másztak ki az emberek. A helyszínről 14 sérültet szállítottak el a mentők, közülük hármat súlyos sérülésekkel műtöttek meg a szegedi traumatológiai klinikán. Több embert a helyszínen láttak el.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gáspár laci, videoklip, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, RTL Klub, Csillag születik, Fluor Tomi, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, Hien, Janicsák Veca, Tóth Gabi, Vomet, Demi Moore, film, Very Good Girl, Várkonyi András, Vili bácsi, unoka, születés, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, Lukács, Tankcsapda, repülés, Veres, Plazma, Szirota Jennifer, Nicki Minaj, Kiss Orsi, interjú, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, Szakos Andi, megasztár, jóslat, kigyulladás, busz, erdély, zarándokok, Mount Everest, hegymászó, német, baleset, munkás, zuhanás, budapest, motoros, kamion, M0, fennakadás, gyalogos, motor, Kubica, visszatér, vonatbaleset, súlyos sérült, áldozat, osztrák, 86-os főút, drog, fiatal,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|