Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kiengedték az előzetesből a gyerekmolesztálással vádolt szülőket
MTI
2010. december 09., csütörtök 09:30
Kiengedték az előzetes letartóztatásból szerdán azokat a szülőket, akiket négy gyermekük brutális molesztálásával vádolnak. A két szülő - az ügy első- és másodrendű vádlottja - a lakhelyét nem hagyhatja el.

A szülők kiengedése már nem jelent veszélyt a korábban zaklatott és bántalmazott gyerekekre, őket ugyanis még 2008-ban kiemelték a családból. Az egyik borsodi faluban élő három vádlott - a gyermekek apja, anyja és nagyapja - közös háztartásban, együtt nevelte 2008-ig a négy kiskorú fiút. A gyerekek a cselekmények időpontjában, 2008-ban 10, 9, 8 és 4 évesek voltak. A vádlottak mindhárman rendszeresen bántalmazták a gyerekeket, és szexuális aktusokra kényszerítették őket.

A felnőtt hozzátartozók hetente többször is verték, illetve zaklatták a négy gyermeket, emellett még a család kutyájával is fajtalankodásra kényszerítették őket. Később az állattal brutális kínzások közepette végzett az apa, a gyermekek szeme láttára. A cselekményeket évekig folytatták a vádlottak. A bántalmazások azonban nem szűntek meg. A szülők és a nagyapa rendszeresen puszta kézzel vagy seprűnyéllel, bodzavesszővel ütlegelték a gyerekeket.

A négy gyermeket 2008-ban kiemelték a családból, majd nevelőszülőkhöz kerültek; nekik számoltak be a velük évek alatt megtörtént szörnyűségekről.

A vádlottak cselekményükkel a gyerekek testi, értelmi, erkölcsi, szellemi fejlődését súlyosan veszélyeztették. A gyerekek pszichiátriai gondozásra szorulnak, súlyos magatartászavarokkal küszködnek, folyamatos gyógyszeres kezelés alatt állnak azóta is. A kirendelt elmeorvos szakértő megállapította, hogy a vádlottak mindhárman súlyosan pszichopatizálódott személyiségűek, infantilis ösztönvezetésűek, s szexuálisan szadisztikus, erőszakos magatartás jellemzi őket.

A Czibrik Attila vezette bírói tanács lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el az első- és másodrendű vádlottak, vagyis a gyerekek szülei esetében. A megyei bíróság rámutatott: a vádlottak évtizedek óta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rásonysápberencsen élnek, itt dolgoztak, más településen nem rendelkeznek rokonsággal. Szökésüktől, elrejtőzésüktől nem kell tartani, így a bizonyítás hátralévő részét sem veszélyeztetik. Emellett elrendelték a gyerek nyomozási bíró általi újbóli kihallgatását. Az ügyész és a védő is további tanúk meghallgatását kezdeményezte. A bíróság legközelebb jövő év január 26-án folytatja a büntetőper tárgyalását.

A vád - a 43 éves férfi, 35 éves felesége és a férfi 68 éves apja ellen - 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier