|
Kilakoltatás Győrben rendőrökkel
Független Hírügynökség
2009. május 13., szerda 10:30
Rendőröknek kellett kilakoltatniuk egy győri asszonyt kedden. 13 év pereskedés után tették ki lakásából, szerinte jogtalanul. Azt állítja, hogy egy hivatali hiba miatt kellett kiköltöznie. Az önkormányzati lakás bérleti szerződésére tévedésből azt írták ugyanis, hogy az szolgálati lakás, és ezen a jogcímen tényleg nem használhatta az ingatlant. Az önkormányzati bérlakásokat kezelő Inszol Zrt-nél azt mondták: jogerős bírósági határozat alapján intézkedtek. A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége is megjelent a kilakoltatáskor, csaknem 15-en keltek az asszony védelmére.
A győri asszony elmondta, hogy szülei korábban főbérlőként laktak a lakásban, haláluk után pedig ő fizette a lakbért, hátraléka nem volt. Úgy véli: tévesen és szabálytalanul került évekkel ezelőtt az önkormányzati lakás bérleti szerződésére, hogy az szolgálati lakás. Most pedig azért kellett elhagynia otthonát, mert ilyen jogcímen ő már nem használhatja az ingatlant. Az asszony bírósághoz is fordult, de a városi, a megyei és a Legfelsőbb Bíróság is jogosnak találta a kilakoltatást.
A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége viszont az asszony védelmére kelt. Éliás Ádám, a szövetség elnöke elmondta, hogy a kilakoltatáskor intézkedő rendőrök bántalmazták az asszonyt. A rendőrök viszont azt állítják: a nő nem engedte be őket a lakásba, és ellenállt, az egyik rendőrt meg is rúgta, ezért előállították a Győri Rendőrkapitányságra. Tanúkat is meghallgatnak, és azt is vizsgálják, hogy történt-e hivatalos személy elleni erőszak - közölte Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Birkás Tivadar, a Győri Inszol Zrt. sajtóreferense szerint az asszony kilakoltatásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletet hozott, amely kötelező érvényű. Ennek alapján végezte el a bírósági végrehajtó kedden a kilakoltatást.
Az asszony lakhatásának rendezésére az önkormányzat 2003 óta többször javasolta, hogy a többi ügyfélhez hasonlóan forduljon szociális lakásigénylési kérelemmel a lakásügyben illetékes bizottsághoz, de az asszony nem élt ezzel a lehetőséggel - tette hozzá Birkás Tivadar.
Eddigi hozzászólások:
| csillag41813 - 2009-06-02 13:56:26 |
Hozzászólnék a témához, mint a történet ismerője, és a szégyenteles kilakoltatás szemtanúja, csak a tényeket ismertetve:
1. Zsigai Klára lakása soha nem volt szolgálati.
Ez a bejegyzésféle butaság kb. 46 éve került az iratra, 1 trehány hivatalnok hanyag munkája miatt.
2.A lakás mindig is önkormányzati bérlakás volt.
Ezt a tényt az INSZOL Zrt. is tudja, csak tagadja mai napig. Pedig az iratok rendelkezésre álltak és állnak mai is..
Kérdésem, miért és kinek lett ennyire fontos ennek a lakásnak a "kiürítése"??
3. Tehát az iratok rendelkezésre álltak és állnak mai napig. A lakásból kiüldözött asszony birtokában szabályos bérleti szerződés van, amit az a cég kötött vele 2002-ben, amely most kilakoltatta:INSZOL Zrt.. Győr.
Semmilyen fizetési hátraléka nem volt, mindent pontosan fizetett, tehát ez sem lehet indok. A 13 évig tartó pereskedés felesleges lett volna, ha megvizsgálták volna visszamenőleg a körülményeket és iratokat a hivatalnokok. De ha már nem tették meg, akkor már 2002-től, amikor két fél aláírta a köztük szabályosan létrejött lakásbérleti szerződést, a pert be kellett volna végezni és Zsigai Klára javára dönteni, mert megerősítették bérlői jogaiban..
Ki érti ezeket?? Nekem magas.
Azért ha nagyon akarom érteni a bujtatott lényeget, már nem is olyan magas..
4.Érdekes módon ezt az iratot -a szabályos bérleti szerződést- 1ik döntéshozó bíróság sem vizsgálta, nem volt kiváncsi a perdöntő iratra. Miért??
Mert ebben található az igazság??
5.a kilakoltatási végzés ugyan törvényes, mert a bíróság hozta meg. De a törvények mellőzésével, figyelmen kívül helyezésével. Törvénytelenül meghozott törvényes bírósági végzés??
Hogyan lehetséges ez?? És miért??
6.Zsigai Klárát a rendőrök bántalmazták és nem fordítva. Nem rúgott bele a rendőrbe, hazugság.!!
Erre többnél is több szemtanú van.
Az orvosi látlelet szerint 7 féle diagnózis állja meg a helyét Klára esetében.
Ezek közül a legsúlyosabb a nyaki csigolya sérülése, mely miatt nyakmerevítővel engedték ki a kórházból másnap, valamint agyrázkódás, amit szintén a rendőri bántalmazás okozott.
Emellett több zúzódás, rándulás.
Röviden és a teljesség igénye nélkül ez történt.
Megjegyzésem:
A médiák azonnal leközlik az eseményeket, mert valamivel meg kell tölteni az üres oldalakat, nem törődve azzal, mi az igazság az ügyben, ki ferdít, ki hazudik, vagy kinek van igaza, ki az a fél aki igazat mond és ezt hiteles iratokkal is bizonyítja..Csak az illetékes döntéshozók nem nézik, vizsgálják meg ezeket. Miért is nem??
Talán azért, mert bennük olvasható az igazság??
Nem győzöm elégszer feltenni a kérdéseket, azért ismétlem magam.
A médiákban megjelenő100 cikk, 200 féle változatban tárja az olvasók elé a rémtörténetet.
De melyik az az újságíró és hírszerkesztő, aki lelkiismeretesen utánajár a témának ahelyett, hogy hülyeségeket ír le. Hányan akarták közülük az igazságot megkeresni és leírni??
Hány cikkíró vette fel a kapcsolatot az igazság kiderítése érdekében a lakásából kihajított asszonnyal??
Hát igen.. volna még kérdés az ügyben elég, pl.:)
kik rontották meg ezt az országot ennyire??
Kik tiporják a törvényeket lábbal, amikor az állampolgárt lenne kötelességük megvédelmezni a hiénák ellen??
A többi kérdést tegyétek fel magatoknak ti.
Mert tudjátok a választ is.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|