|
Kilenc feljelentés egy társasházkezelő ellen a fővárosban
MTI
2008. augusztus 13., szerda 12:00
Eddig kilenc feljelentés érkezett egy társasházkezelő cég ellen a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK) - közölte Kormos Endre sajtóügyeletes az MTI kérdésére kedden. A rendőrség ismeretlen tettes ellen sikkasztás miatt nyomoz.
A Fővárosi Gázművek nem kapcsolja ki az ügyben érintett, adósságot felhalmozó társasházakban a gázszolgáltatást - mondta Szabó Péter, a társaság kereskedelmi és ügyfélszolgálati igazgatója A Társasházi Közös Képviselők Egyesületének elnöke szerint szükség lenne szakmai kamarára és arra, hogy a társasházban lakók aktívabban ellenőrizzék a közös képviseletet ellátó cégeket.
Az MTI úgy tudja, a feljelentést a Nagy és társa Bt. ellen tették, amely több mint 20 új építésű társasház kezelését végzi a főváros különböző kerületeiben, többségében a Ferencvárosban. Ezen kívül a X., a XI. és a XIX. kerületben is ellátták társasházak közös képviseletét.
Kormos Endre elmondta, a cégnél házkutatást tartottak és lefoglalták az irataikat, amelyeket igazságügyi könyvvizsgáló elemez a következő hetekben. Tájékoztatása szerint a cég vezetője együttműködő volt.
Az ügyben a IX. kerületi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen sikkasztás miatt nyomoz, együttműködve a BRFK gazdaságvédelmi főosztályával.
Az elmúlt napokban több sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy mintegy ezer embert csaphatott be a cég, amelynek - a lakók becslése szerint - összesen százmillió forintnál is több tartozása lehet.
A többségében új építésű lakások tulajdonosai ugyanis hiába fizették a társaságnak az épületek őrzésének díját vagy a közüzemi díjakat, a cég azt nem utalta tovább a szolgáltatóknak. Arról is többen beszámoltak, hogy már van olyan ház, ahol a tartozás miatt kikapcsolták a központi kazán gázellátását, vagyis nincs meleg víz.
Szabó Péter, a Főváros Gázművek kereskedelmi és ügyfélszolgálati igazgatója elmondta, az érintett társasház gázellátását kedden visszakapcsolták.
Hozzátette: a kialakult helyzetben a gázművek nem kapcsolja ki a társasházkezelő cég miatt adósságot felhalmozó házak gázszolgáltatását, de azt kéri, hogy az érintettek jelentkezzenek a társaságnál az adatok illetve a részletfizetés egyeztetésére.
Az MTI úgy tudja, hogy az érintett társasházakban sorra rendkívüli közgyűléseket tartanak, amelyeken leváltják a társasházkezelő céget. A társaság ügyvezetője ezek többségén meg sem jelenik, attól tartva, hogy a lakók levezetik rajta csalódottságukat.
Az ügyvezető - az MTI információi szerint - több érdeklődő lakónak is arról beszélt, hogy feljelentést tett saját alkalmazottja ellen az eltűnt pénz miatt.
A Népszabadság kedden ugyanennek a cégnek egy kőbányai ügyéről számolt be. A lap szerint a 60 lakásos, három éve épült tömb ötmillió forintjával tűnt el a napokban a közös képviseletet ellátó Nagy és Társa Bt. egyik alkalmazottja, H. Beatrix. Az érintett lakók szerint azonban a nő ennél jóval nagyobb, sok tízmillió forintnyi kárt okozhatott, mivel a bt. több társasház pénzét, közüzemi és egyéb díjait is kezeli. A ház lakói is feljelentést tettek.
Fürjes Árpád, a Társasházi Közös Képviselők Egyesületének elnöke az MTI-nek azt mondta: nem ismeri a Nagy és társa Bt.-t, a cég nem tagja az egyesületüknek.
Hangsúlyozta: évek óta harcolnak azért, hogy az ingatlanokkal foglalkozó cégeknek is legyen szakmai kamarája, mert így lehetetlen ellenőrizni például a társasházkezeléssel foglalkozó társaságokat. Ha lenne szakmai kamara, akkor a szabálytalanul eljárókat ki lehetne zárni - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, a társasházi törvény szerint az 50 lakásnál nagyobb házakban a lakóknak kötelező számvizsgáló bizottságot alakítani. A jogszabályban az áll, hogy a bizottság ellenőrzi az éves költségvetést és az elszámolást.
Fürjes Árpád szerint azonban a társasház szervezeti és működési szabályzatában - ennek megalkotása is kötelező - részletesebben kell rögzíteni az ellenőrzések módját. Úgy látja, az az ideális, ha a testület havonta átnézi a társasház kezelését végző cég által készített elszámolást.
A szervezet elnöke hangsúlyozta: amikor egy társasház közös képviselőt választ - a társasházi törvény szerint - kérheti tőle az erkölcsi bizonyítványt, és annak igazolását, hogy nincs köztartozása illetve nincs ellene végrehajtás a tevékenységével összefüggésben. Azt javasolja, érdemes olyat választani, akit mások javasolnak, vagyis másik társasházban már évek óta bizonyíthatóan jól végzi a munkáját.
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| id.Demeter Zoltán - 2008-08-19 09:46:53 |
Tisztelt Társasházak!
Őszintén sajnálom Önöket,- de Önök is hibásak. Többször kéne ellenőrizni a JOG-
IGAZSÁG-SZOLGÁLTATÁSNAK a törvénytelenül müködő társasházakat. De ebben nem partner még az Alkotmánybiróság sem. A biróságokat már ne is emlitsük,- megvezetik őket,- öszödi szindróma szerint. A mi házunkara is kilehetne ir,- "Birkavár".
Tisztelettel
Id. Demeter Zoltán/ Zoltán de Ujhelyi/
Világpolgár, manimaker,- mert MUH-száj.
|
| Képviselő Árpád - 2008-09-11 22:37:10 |
Fürjes Árpád úr ellen is eljárás folyik a III. kerületben mert 2004-ben lelécelt egy társasház 600 ezer forintjával, most meg itt osztja az észt.
Pofátlansága határtalan.
|
| Éva mama - 2008-11-13 14:51:27 |
januártól nálunk új közös képviselő \\\"lett\\\", hogy honnan nem tudom.
Kapásból felemelte a közös költséget 40 %-kal, ami majd 3x-a a környék házainak.
Sok lakó zúgolódik ugyan, de behajtották fejűket az igába.
Úgy tűnik én vagyok csak a lázongó.
Kértem e-mailben a közös képviselőt, hogy mi indokolta ezt a drasztikus áremelést, kértem, hogy nevezze meg és adja meg az elérhetőségét a számvizsgáló bizottság tagjainak, a könyvelőnek, MERT EGYÉRTELMŰEN TUDOMÁSOMRA JUTOTT, HOGY EZEK A SZEMÉLYEK EGYRÉSZ A FELESÉGE, MÁSRÉSZT AZ ANYÓJA.
Van egy ilyen érzésem, hogy suba alatt ezek is lenyúlják a pénzünket.
Szeretnék számlát látni a közüzemi szolgáltatások kifizetésére.
Nem igaz, hogy havi közel 1,5 millió forintból, ami bemegy a közös költségekből, a háznak nincs pénze, és emelni kell a k.k.-t.
A képviselő nem is válaszol az e-meil-re, a telefonját kikapcsolja.
Gondoltam APEH feljelentést teszek azért, hogy legalább az elmult 1 évet + az ideit ellenőrizzék , nézzenek rá Lehoczky úr tíz körmére.
Miután a XI kerületben már volt hasonló eset és én is ott élek , gondolom nem ártana óvatosabbak lennünk.
A ház lakói -akikkel eddig beszéltem- támogatják az elképzelésemet.
|
| Éva mama - 2008-11-13 14:56:37 |
én is a XI. kerületben élek.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gázrobbanás, komló, lakástűz, szolnok, Tiszaújváros, társasház, tűz, életveszély, székesfehérvér, zugló, mélygarázs, kigyulladt, hideg, fagy, tél, Debrecen, bérház, ürülék, zacskó, dobálás, Dombóvár, tűzoltóság, kimenekítés, szén-monoxid, mérgezés, Nyíregyháza, bírósági per, zsákos, gyilkos, lakás, tűzoltó, baleset, tolvaj, háziőrizet, lebuktatták, füstmérgezés, kisvárda, gyújtogató, rendőrség, őrizet, Alföldi róbert, Tetőtűz, gáz, robbanás, nyíregyháza, tuszejtes, gyujtogatas, fehergyarmat, gazrobbanas, belvaros, tuz, eges, Posta, Postás, Rablás, Bűnügy, Nyugdíj, Lopás, Kerékpár, Tolvaj, 21éves, Bicikli, Besurranó, Szeged,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|