Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kirámoltak egy szombathelyi bárt
MTI
2009. november 23., hétfő 11:37
Kiraboltak egy szombathelyi bárt, a három álarcos támadó csaknem félmillió forintnak megfelelő készpénzt és értéket zsákmányolt - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.

Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a három férfi vasárnap, nem sokkal éjfél előtt késekkel a kezében lépett be az éjszakai szórakozóhelyre, az alkalmazottat fenyegetve a bevételt követelték, a bárban tartózkodó egyik vendéget pedig súlyosan bántalmazták.
A rablók a váltópénzzel, mobiltelefonnal, gyűrűvel, italokkal, cigarettával felpakolva távoztak a helyszínről. A rablással összesen 444 ezer forint kárt okoztak, a tetteseket még keresi a rendőrség - fűzte hozzá az alezredes.

Vasban a múlt hét végén történt egy másik rablás is, amelyről a nyomozás érdekei miatt ugyancsak hétfőn adott tájékoztatást a rendőrség. Pénteken dél körül Kőszegen egy pénzváltót rabolt ki egy férfi, fegyvernek látszó tárggyal fenyegetve az alkalmazottat, ennek a rablásnak a tettesét is keresik a rendőrök.
Az ügyhöz kapcsolódik, hogy a rablás után ellenőrizték a környéken a gépkocsikat, s amikor meg akartak állítani egy autót, annak utasai futva elmenekültek. Miután elfogták a három férfit, kiderült róluk, hogy kábítószert tartottak maguknál. Eljárást indítottak ellenük, a gépkocsi vezetőjét pedig őrizetbe vették, mert őt korábban eltiltották a járművezetéstől, ugyanis jogosítvány nélkül vezette a járművet.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier