|
Kiskunlacházi gyilkosság
Független Hírügynökség
2009. június 27., szombat 14:40
Részletes és beismerő vallomást tett a nyomozóknak a kiskunlacházi fiatal lány meggyilkolásával gyanúsított fiatalember, tettére azonban egyelőre nem adott magyarázatot - derült ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján. A rendőri vezetők arról is beszámoltak, hogy a gyilkosság helyszínén talált fanszőrzet alapján már körülbelül másfél-két hónapja feltételezték, hogy vöröses hajú lehet a támadó, így szűkült a kör a lány ismerősei között. Végül múlt szerdán hallgattak ki tanúként egy vörös hajú fiatalembert, aki önként adott DNS-mintát. A szakértők ezt összevetették a gyilkosság helyszínén talált ondómaradványokkal és fanszőrzettel, így derült ki az egyezés. A rendőrök a 25 éves férfit pénteken hajnalban fogták el.
A 14 éves lányt tavaly november 23-ára virradóra gyilkolták meg Kiskunlacházán, holttestét egy erdős területen találták meg. A rendőrök már akkor feltételezték, hogy a lány ismerte támadóját, hiszen bement vele az erdőbe és még egy cigarettát is elszívott. A helyszínen számos DNS-mintát rögzítettek a nyomozók, találtak ugyanis ondómaradványokat, fanszőrzetet és cigarettacsikket. A bizonyítékok arra utaltak, hogy a lányt egy ember támadta és gyilkolta meg - mondta a sajtótájékoztatón Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. A rendőrök a gyilkosság után elkezdték kihallgatni a lány szűkebb, majd tágabb ismeretségi körébe tartozókat.
Másfél-két hónapja kiderült - a fanszőrzet alapján -, hogy a támadó feltehetően vöröses hajú lehet, így ezután már az ilyen férfiakra koncentráltak. Múlt szerdán tanúként kihallgattak egy fiatalembert, aki a gyilkosság éjszakáján szintén Kiskunlacházán volt. Vöröses hajú volt és nyugodtan válaszolt a rendőrök kérdéseire, illetve adott DNS-mintát is. A szakértők ezt összevetették a helyszíneléskor talált nyomokkal, ekkor derült fény az egyezésre. A 25 éves férfit pénteken hajnali kettő órakor fogták el, kora délután pedig a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A férfi részletes beismerő vallomást tett, tettére azonban egyelőre nem adott magyarázatot. A nála tartott házkutatás közben a rendőrök megtalálták a meggyilkolt lány több személyes holmiját, a férfi porszívójának porzsákjában elrejtve például táskáját, mobiltelefonját vagy nyakláncát - mondta Papp Péter.
Papp Péter leszögezte azt is, hogy a jelenlegi információik szerint egyedül követte el a bűncselekményt és nem voltak társai.
Arra a kérdésre, hogy miért nem hozták korábban nyilvánosságra, hogy vöröses hajú férfit keresnek, a rendőri vezetők azt válaszolták, hogy nagyobb kárt okozhatott volna a nyomozásnak. Azt is leszögezték, hogy nem foglalkoztak a támadó származásával, azaz azzal, hogy roma származású-e, habár a helyi polgármester korábban azt közölte, hogy "elég volt a roma erőszakból". Azokra a sajtóhírekre, miszerint a férfi más nőt is megerőszakolt volna, a rendőrség nem adott konkrét választ. Azt közölték, hogy titkosszolgálati eszközöket is felhasználtak nyomozás közben, azok eredményei pedig államtitkot képeznek.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kiskunlacháza, gyilkosság, erőszak, börtön, baleset, Kiskunlacháza, Halálos, gyerekgyilkosság, kiskunlachaza, gyilkossag, nemieroszak, auto, halal, nori, eroszak, dns, KiskunlacházaElkövetőRendőrség, helikopterbaleset, ZámbóJimmy ZámbóÁrpi, miskolc, faház, marian cozma, garázdaság, lajosmizse, vizes akna, Fenyő János, sofőr, alibi, Bodroghalma, mészáros, életfogytiglan, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság, balta, pilis, mezőtúr, győr, előzetes, bisztró, lövöldözés, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, balatonakarattya, kulcs, mészárlás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|