Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kommandósok csaptak le a vegyszertolvajokra
2010. április 27., kedd 08:37
Kommandósok fogtak el két férfit, akik a gyanú szerint 2,5 millió forint értékben loptak el növényvédő vegyszereket egy balkányi tanyáról - közölte a rendőrség.

A 24 és a 44 éves, téglási lakhelyű gyanúsítottat jelentős értékre elkövetett betöréses lopás miatt vették őrizetbe, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte őket - ismertette Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A százados elmondta, hogy a két férfira múlt pénteken, egy nyíregyházi nagyáruház parkolójában csaptak le a rendőrök. Mivel az egyik, többszörösen büntetett előéletű férfi komoly ellenszegülésére lehetett számítani, az intézkedéshez a bevetési szolgálat Jonatán akcióosztálya nyújtott segítséget.

A valóban ellenállást tanúsító gyanúsítottat testi kényszer alkalmazásával bilincselték meg - közölte Fülöp Gergely, hozzátéve, hogy a gyanúsított társának egy másik autóval sikerült egérutat nyernie, őt később a lakásán fogták el a rendőrök. A lopott holmit a gépkocsiból lefoglalták, a tulajdonos azóta visszakapta permetszereit - tette hozzá a szóvivő.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier