András bácsi azt állította a rendőröknek: ő tulajdonképpen csak a halálba segítette hosszú évek óta betegeskedő, szellemileg teljesen leépült feleségét.
A rendőrség nem helyezte előzetes letartóztatásba az idős urat korára és egészségi állapotára hivatkozva. Azonban kihallgatása után a gyulai Pándy Kálmán Kórház pszichiátriájára szállították.
A férj szomszédjai szerint Marika néni évek óta küszködött a leépüléssel, gyakran elcsámborgott otthonról. Talán ez vihette rá az idős urat a gyilkosságra.
A rendőrség továbbra is szakértői véleményekre vár. Még nem lehet tudni ugyanis, hogy a feleség aktívan közreműködött-e saját felakasztásában.
Kiss D.