Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kulcsár Attila vallomást tesz
FN.hu,MTI
2010. december 03., péntek 10:50
Megkezdte vallomástételét a sokmilliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila a megismételt elsőfokú eljárásban, pénteken a Fővárosi Bíróságon.

Az exbróker ugyanakkor jelezte, hogy kérdésekre nem kíván válaszolni, még személyi körülményeivel, így vagyoni helyzetével kapcsolatban sem. Korábban erről úgy nyilatkozott: vagyontalan.

Kulcsár előrebocsátotta, hogy szerinte az eddigi eljárásban „alapvető tévedések, megalapozatlanságok voltak a nem megfelelő tőkepiaci ismeretek miatt", s ő most a vallomásával segíteni szeretné a bíróságok munkáját.

Az elsőrendű vádlott hosszú, előre megírt vallomását olvassa fel, amelynek lényege: nem volt rendelkezési, utasítási, aláírási joga a vádbeli időszakban a K and H Bank brókercégénél. Pénzt nem kezelt, nem is rendelkezhetett az ügyfelek pénzével, így nem követhetett el sikkasztást. Az ő feladata csupán a kapcsolattartás és befektetési tanácsadás volt az ügyfelek részére.

Az összesen 18 vádlott meghallgatása, illetve korábbi vallomásaik ismertetése önmagában is számos tárgyalást, több hónapot is igénybe vehet. A bírói tanács elnöke jelezte, hogy a korábbi bizonyítást teljes terjedelmében, sőt, akár még szélesebb körben is megismétlik.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier