Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lakásmaffiára csaptak le Szarvason és Kunszentmártonban
2010. március 17., szerda 15:17
Kommandósok bevetésével egyszerre hét helyszínen, Szarvason és Kunszentmártonban tartottak házkutatást a Békés megyei rendőrök olyan személyeknél, akik a gyanú szerint ingatlanjaik eladására kényszerítettek több elesett embert, közölte a rendőrség sajtótájékoztatón szerdán Békéscsabán.

Kis Péter, a megyei főkapitányság bűnügyi vezetője elmondta: a kedd hajnali egyidejű házkutatásokat követően hét, zömében szarvasi illetőségű személy ellen folytatnak eljárást csalás, személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények elkövetése megalapozott gyanúja miatt. A rendőri akciót követően egyelőre három személyt hallgattak ki, s kettőjüket, közülük egy szarvasi ügyvédet őrizetbe vettek. Tájékoztatása szerint a nyomozás még 2008 végén, illetve 2009 elején, feljelentések alapján indult. A most eljárás alá vont személyek ugyanis egzisztenciális gondokkal, általában szenvedélybetegségekkel is küzdő embereket arra vettek rá, hogy egy ügyvédi iroda közbeiktatásával, de szándékuktól eltérően, eladják ingatlanjukat.

A sértettek elmondása szerint olyan tartalmú dokumentumokat írattak alá az esetenként még meg is fenyegetett, vagy leitatott "eladókkal", melyben a szerződésben írt vételárat már korában kifizették. A gyanúsítottak mindemellett hamis okiratokat, jellemzően munkáltatói igazolásokat is beszereztek a sértettek számára, és ezek alapján a nevükben vettek fel készpénz kölcsönt, vagy áruhiteleket. A már kihallgatottakkal összesen 22 bűncselekmény megalapozott gyanúját közölték. A házkutatásokon talált okiratok és egyéb tárgyak lefoglalása alapján nem zárható ki, hogy további gyanúsításokra is sor kerül az ügyben.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier