|
Lakattal zárta be albérlőit egy sáregresi férfi
MTI
2009. június 12., péntek 10:42
Vaspántot szerelt és lakatot tett a lakásában tartózkodó albérlők lakrészének ajtajára egy sáregresi férfi; a bezárt asszonyt és élettársát a rendőrök szemlebizottság jelenlétében szabadították ki, az ügyben büntetőeljárás indult - mondta el a rendőrség csütörtökön az MTI-nek.
Az ingatlan tulajdonosa korábban némi betegápolás fejében bocsátotta az albérlők rendelkezésére ingatlanának meglehetősen rossz állapotban levő lakrészét - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Munkájukkal azonban egy idő után feltehetően nem volt megelégedve, ezért a lakhatásért díjat követelt. A követelés néhány tízezer forintra nőtt, s azt rendszeresen szóvá is tette a "kvázi" albérlőknek. Ők egy ideig tűrték, hogy a főbérlő "idegesíti őket", majd zaklatás miatt panaszt tettek a rendőrségen - tette hozzá R. Szabó Ágnes.
Amíg az asszony telefonon a rendőrségi ügyelettel beszélt, hangos kalapálást lehetett hallani, de sem az albérlők, sem a rendőrök nem sejtették, hogy a főbérlő a beszélgetés idején éppen egy vaspánt bejárati ajtóra való felszerelésén ügyködik.
A kiérkező rendőrök már lakattal lezárt ajtót és bezárt albérlőket találtak a helyszínen. A főbérlő azt mondta, azért zárta be őket, mert úgy "hamarabb kiköltöznek".
A párt végül szemlebizottság jelenlétében szabadították ki. Őket tanúként, a főbérlőt gyanúsítottként hallgatták ki a személyi szabadság megsértése miatt indított büntetőeljárásban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rablás, őrizet, bankfiók, ronaldinho, börtön, adócsalás, fajtalankodás, betörés, szigetszentmiklós, Székesfehérvár, támadás, ütés, koponya, Dég, NIBEK, belügyminiszter, titkosszolgálat, Pintér, lopás, Encsi, Borsod, bűnügy, adatszolgáltatás, bűnözés, feltöltőkártya, csalás, Csolnok, egyenleg, áramszolgáltató, nógrád, rendőr, bántalmazás, fajtalankodott, lányával, letartóztatás, tesco, lövöldözés, tagad, székesfehérvár, fiatal, pszichiátria, halottak napja, koporsó, balatofenyves, polgármester, liptai klaudia, rokkant, közokirat hamisítás, tatabánya, jelzőtábla, gyanús, járókelő, részeg, röszke, bevándorló, afgán, 43, stohl andrás, Vujity Tvrtko, vonat, dobálás, tatabánya, bűnügy, baleset, sérülés, Kecskemét, ittas vezető, festménytolvaj, Balassagyarmat, rendőrség, kukorica, Bódvalenke,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|