|
Lánya 18 éves barátja szúrta agyon
2010. május 27., csütörtök 10:05
Színjáték volt, hogy apát és lányát egy ismeretlen támadta meg. A lányt csak a látszat kedvéért kötözték meg.
A meggyilkolt székesfehérvári férfi 18 éves lányának azonos korú barátját gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy szóváltást követően leszúrta barátnője 50 éves édesapját, majd a lánnyal közösen azt a látszatot igyekeztek kelteni, mintha ismeretlen lett volna az elkövető - közölte szerda este a rendőrség.
Azért, hogy ezt a történetet hitelesebbé tegyék, a fiú megkötözte a lányt, s magára hagyta a lakásban. A meggyilkolt férfi holttestét és a megkötözött lányt egy ismerős fedezte fel szerda délelőtt - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a nyomozás eddigi adatai azt valószínűsítik, hogy az apa és a lány sárbogárdi barátja között nézeteltérés volt. A fiú kedd éjjel annak tisztázására ment fel a Várkörúti lakásba. Ott szóváltás alakult ki közte és az apa között, ami dulakodássá fajult, s a fiatalember leszúrta a férfit.
A rendőrség gyanúsítását tárgyi és személyi bizonyítékok alapozzák meg. A fiatalokat szerda este őrizetbe vették - tette hozzá a szóvivő. Az ügyben szakértők bevonásával folyik az eljárás.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyilkosság, miskolc, faház, marian cozma, garázdaság, eltűnt gyerek, etan patz, gyilkos, móri bankrablás, nyomravezető, per, lajosmizse, vizes akna, schobert norbi, börtön, kihívás napja, Fenyő János, sofőr, alibi, létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, erőszak, Bodroghalma, mészáros, életfogytiglan, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, 11 év, rablás, emberölés, kegyelem, testvér, darabolás, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, Dániel Péter, facebook, Horthy-szobor, festék, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság, kulcsi gyilkos, H.Csanád Jutas, elmeorvos, Cozma, büntetés, fegyveres, újpest, móri mészárlás, árvaság, járadék, Erste Bank, késelés, csákvár, házaspár, balta, pilis, Hacktion, Czapkó Antal, Hujber Ferenc, Bayern München, Real Madrid, BL,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|