Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lebukott az 54 éves drogbárónő
manna.ro
2010. november 02., kedd 15:23
Droghálózatot leplezett le, valamint tíz kilogramm kábítószert foglalt le a rendőrség egy Kolozs megyei laborban. A kábítószert kémiát tanuló fiatalok készítették, és egyetemisták terjesztették.

Nagyszabású drogforgalmazó és -előállító hálózatot leplezett le, valamint tíz kilogramm kábítószert foglalt le a rendőrség egy Kolozs és egy Szilágy megyei laborban. Az üzlet ötletgazdája és kivitelezője egy 54 éves gyógyszerésznő, aki a kábítószerek előállítási folyamatába kémiát tanuló fiatalokat is bevont. Egyelőre hat személy ellen indítottak eljárást, ebből négyet sikerül elfogni és előzetes letartóztatásba helyezni. A citynews.ro tájékoztatása szerint az egyik előállított a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió szakán tanuló végzős hallgató.

A bizonyítékok szerint a gyógyszerésznő fiával együtt állította fel a laborokat, továbbá azt is, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt a két gyanúsított 21 és 24 év közötti vegyészhallgatókat, illetve szakképzetlen munkásokat is alkalmaztak, akik segítettek a kábítószerek gyártásában. 2010 folyamán megvásároltak Kolozs megyében egy ingatlant, melyet laboratóriumként és raktárként rendeztek be. Beszereztek egy pasztillanyomó, egy melegítő készüléket, egy keverőgépet, egy mérleget, továbbá egy nyomásmérőt és üvegből készült laboratoriumi felszereléseket.

A kolozsvári ügyészség október elején három, 21 és 23 év közötti személy ellen adott ki 29 napos letartóztatási parancsot, akik drogokat értékesítettek. A letartóztatottak arra hivatkozva kérték a vád ejtését, hogy mindhárman egyetemisták, és be szeretnék fejezni tanulmányaikat. A színház és televízió szakon tanuló lány ügyvédje szerint például mentő körülménynek számíthat, hogy védencének családi és anyagi gondjai voltak, továbbá, hogy előadóként rengeteg fesztiválon vett részt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier