|
Legalább tizenegy hazafelé tartó meleget támadtak meg
2007. július 09., hétfő 10:00
Szombaton az elmúlt tizenegy év legvéresebb meleg büszkeség napi felvonulása zajlott le a fővárosban - írja a Népszabadság. Bár a meneten résztvevőket többé-kevésbé meg tudta védeni a rendőrség, éjszaka több támadás érte a hazafelé tartó melegeket.
A mintegy kétezer fős menetet szinte a teljes útvonalon provokálták, tojással és egyéb tárgyakkal dobálták a Jobbik nevű pártszervezet által verbuvált "ellentüntetők", amíg megérkeztek a Buddha Beach nevű szórakozóhelyre, a melegfesztivál zárórendezvényére. A dobálókat másodpercek alatt szerelték le és vitték el a rendőrök, nyolc embert vettek őrizetbe garázdaságért.

Később azonban több - a szervezők szerint tizenegy - a rendezvényről távozó felvonulót támadtak és vertek meg a környéken. Kettőt közülük kórházba kellett szállítani. Járókelők szerint még több más brutális támadás is történt arrafelé az éjjel; ezekről nem tud a hatóság - írja a Népszabadság.
A rendőrség keresi azokat, akik szombaton este a Meleg Büszkeség Napján erőszakos cselekményeket követtek el Budapesten - jelentette ki Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára a köztelevízió hétfő reggeli műsorában. A Nap-kelte vendégeként megszólaló államtitkár elismerte, hogy bár erős volt a rendőri jelenlét a szombati felvonulás idején a budapesti utcákon, nem sikerült "tökéletesen megakadályozni az erőszakos cselekedeteket. Ugyanakkor azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a bűncselekmények elkövetőit megtalálják majd, és azok megkapják méltó büntetésüket. "Még mindig egy kicsit naivak, jóhiszeműek vagyunk, nem gondoljuk, hogy honfitársaink ilyen példátlan, ostoba erőszakot képesek elkövetni pusztán azért, mert valaki másként gondolkodik - mondta.
Forrás: HVG.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Nefmi, nyári napközi, gyermekétkeztetés, időjárás, eső, ironman, josef ajram, kiszáradt, összeesett, kórház, tavasz, hűvös, hideg, zápor, borús, lehűlés, szél, zimány, balaton, nyár, szerelem, cipő, lopás, Kamarás Iván, Amerika, Los Angeles, dohányzás, Lilu, Gálvölgyi Jánbos, Madarász utcai kórház, vízilabda-válogatott, london, vereség,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|