Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Leitatta és megerőszakolta támadója a 11 éves Csillát
2007. június 01., péntek 11:12
Döbbenetes gaztettet követett el egy magát Sanyinak nevező idős férfi: autójába csalogatott, leitatott, begyógyszerezett, majd megerőszakolt egy 11 éves értelmi fogyatékos kislányt. Csilla és családja először a Borsnak mesélt az őt ért szörnyűségekről.

Elképesztô szörnyûség történt a 11 éves Csillával. Otthonától három háznyira kocsijába csábította és késôbb megerôszakolta egy idôsebb férfi. A kislány aznap fél ötkor az unokatestvéréhez indult Kôrôshegy központjába, és az utcán várta a rokonait, amikor leszólította egy férfi.

– Azt mondta: a halastavat keresi. Pénzt ígért, ha megmutatom, hol van – emlékezett vissza Csilla. – Beültem a kocsiba, és mutattam, merre menjen. De nem arra indultunk.
A férfi a szomszéd falvak felé vette az irányt, és közben többször is megálltak.


– Azt mondta, táncoljak neki. De én nem akartam. Ô rázta a fejét a zenére. Megint megálltunk. Odaadott nekem egy üveget. Azt mondta, megsértôdik, ha nem iszom belôle. Körte ízû volt. Marta a torkomat. Sokat kellett innom – sorolta a vele történteket a kislány. – Aztán egy mezôre érkeztünk. Adott egy gyógyszert, hogy vegyem be. De nem nyeltem le, mert nem volt víz. Adott egy cigit. Azt mondta, megsértôdik, ha nem szívom, és tartsam benn a füstöt. De nagyon kedves volt velem. Mosolygott.
A férfi ezután kiszállt a kocsiból, kinyitotta a csomagtartót, majd egy plédet vett ki belôle, amit az úttól alig 20 méterre lévô búzaföldre terített. A 11 éves kislányt a hátára fektette, majd megcsókolta, és végigsimogatta. Az erôszakos aktus után visszavitte ôt az otthonába.
– Félek, mert azt mondta, ha bárkinek elárulom, mit csináltunk, akkor elvágja a torkomat – komolyodott el a kislány.


Este 8 óra volt, mire Csilla hazaért, és édesanyja elôször dühösen faggatta, hogy hol járt az elmúlt 3 órában.
– Láttam, hogy nincs valami rendben, és éreztem, hogy alkohol szaga van. Amikor levetkôztettem, észrevettem, hogy véres a bugyija. Orvoshoz vittem, aki megállapította, hogy megsértették a szûzhártyáját – fejtegette az édesanya. – A rendôrök elôször nehezen hitték el, hogy mindez megtörtént, hiszen Csilla értelmifogyatékos, és az eset után csak harapófogóval lehetett belôle kihúzni a történteket. Azután nyugodott csak meg, miután az éjszaka közepén megtaláltuk a búzamezôt, ahol ez a szörnyû tett történt. A rendôrökkel együtt kutattuk át a területet, a fûben megtaláltuk a 17 csikket, amit a férfi elszívott, és a gyógyszert is, amit a lányommal akart bevetetni.


– Félek, mert Csillát alaposan kikérdezte, hogy hol lakik, kik a szülei, melyik busszal jár haza, mikor indul el otthonról. Mindent tud rólunk, de nem ajánlom neki, hogy visszajöjjön. A legjobban attól tartok, nehogy ez a szörnyû eset maradandó károsodást okozzon a lányomban.

Rendôrnek mondta magát a támadóA férfi középmagas, rövid ôsz hajú, idôs ember, aki kék pólót és rövid nadrágot viselt. Önmagáról azt állította, hogy egy budapesti rendôr, és amikor telefonált egy ismerôsének, Sanyiként mutatkozott be. Autója egy fekete színû szögletes jármû. Nem volt benne elektromos ablakemelô. Csilla annyira emlékszik, hogy a kormánykeréken több küllô volt, valamint hogy kivülrôl tiszta, belülrôl viszont poros volt a kocsi. A rendôrség szerint fantomkép készítéséhez túl kevés az információjuk az elkövetôrôl, de a többi nyom alapján keresik a tettest.

Forrás: borsonline.hu

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier