|
Lelőtték a moszkvai metrómerénylet kitervelőit
fh
2010. május 13., csütörtök 16:49
Csütörtöki orosz hírügynökségi jelentések szerint a biztonsági szolgálat megölte egy bűnözői csoport három tagját, amely a március 29-i moszkvai metrótámadás kiterveléséért felelős.
Alekszander Bortnikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője azt mondta: a három elkövető kísérte a robbantást végrehajtó nőket Moszkvába, egyikük pedig a merénylet helyszínére vitte az öngyilkos merénylőket.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség tudósítása szerint Bortnikov azt mondta: "sajnálatos módon nem sikerült élve elfognunk őket. Tüzet nyitottak ránk, majd megsemmisítettük őket"- fogalmazott az FSZB vezetője. Minderről akkor beszélt Bortnikov, amikor Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel tárgyalt.
A tudósításból az nem derült ki, hogy a három kitervelőt hol lőtték le. És azt sem közölte a szolgálat vezetője, hogy pontosan mikor hajtották végre az akciót. Bortnikov egyébként még áprilisban bejelentette, hogy nem csak a merénylőket azonosították, hanem a terrorakció kitervelőit is. Akkor azt ígérte, hogy a hatóságok "megsemmisítik" majd őket.
Március 29-én az egyik moszkvai metróvonal két állomásán két dagesztáni nő robbantotta fel magát. 40-en vesztették életüket a terrortámadásban. Két nappal később pedig az Oroszországhoz tartozó Dagesztánban hajtottak végre két terrortámadást, amelyben 12-en vesztették életüket.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Dinamo Moszkva, Anzsi Mahacskala, Dzsudzsák, sambaát banánnal, banánnal focistát, Moszkva, Real MAdrid, BL, nyolcaddöntő, dzsudzsák baláz, dinao moszkva, foci, Putyin, oroszország, elnök, tüntetés, demonstráció, szálloda, drágulás, európa, Westbay SC, magyar bajnokság, curling, CSZKA Moszkva, Real Madrid, malév, légitársaság, felélesztés, Dzsudzsák Balázs, szerződés, dzsudzsák balázs, dinamo moszkva, átigazolás, tréner, új edző, Jurij Krasznozsan, Sturm Graz, Lokomotív Moszkva, Európa Liga, Szabics, Anderlecht, futball, Anzsi, Mahacskala, Kevin Kuranyi, labdarúgás, rába győr, barcelona, futsal, lisszabon, zimány linda, moszkva, láb, sugarbird, kollekció, Alejnyicsev, öttusa, vb, váltó, magyar, kapitány, érem, Compact disco, eurovíziós dalfesztivál,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|